Egyszerre 15 ablaknál fogadhatják az ügyfeleket, kényelmüket elektronikus ügyfélhívó rendszer is szolgálja.

Átadták a körzeti földhivatal 300 millió forintos beruházással felújított épületét Szombathelyen pénteken – közölte László Győző, az intézmény igazgatója az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) forrásaiból teljesen átépített, új helyre költöztetett több mint 1.220 négyzetméter alapterületű épületben 325 négyzetméteres ügyfélszolgálati teret alakítottak ki. Egyszerre 15 ablaknál fogadhatják az ügyfeleket, akiknek kényelmét elektronikus ügyfélhívó rendszer is szolgálja.

László Győző elmondta: a szombathelyi körzeti földhivatalban 59 település, 150 ezer ember földügyeit intézik, tavalyi ügyiratforgalmuk meghaladta a 90 ezret, ügyhátralékuk azonban már évek óta nincs.