Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Fidesz az új felsőoktatási törvény miatt, mert szerintük az tizenkét ponton ellentétes a kerettörvénnyel – jelentette be tegnap Pokorni Zoltán alelnök.

Az ellenzéki párt többek között azt kifogásolja, hogy az intézmények gazdasági-stratégiai vezetéséért felelős irányítótestület (IT) nemcsak az egyetemek és főiskolák oktatóiból, hallgatóiból és kutatóiból áll majd, hanem helyet kapnak benne minisztériumi delegáltak is.

Pokorni szerint alkotmányellenesek azok a rendelkezések is, melyek szerint az oktatási miniszter néhány különleges esetben felfüggesztheti a költségvetési támogatás folyósítását. Ilyen rendkívüli eset, ha az intézmény szakmai irányítótestületének a hibájából nem alakul meg az IT, vagy ha az egyetem megsértette az egyenlő bánásmód elvét, és ezt nem orvosolta a bíróság által megjelölt időpontig.

A tárca álláspontja szerint alkotmányos az új törvény, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. Magyar Bálint oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy az IT összetétele nem csökkenti az intézményi autonómiát. “Épp ellenkezőleg: az egyetemek és főiskolák irányítói több mint fél tucat olyan jogosítványt kaptak, amelyek eddig a miniszter hatáskörébe tartoztak” – mondta. Magyar szerint nem állja meg a helyét az a vád, hogy kevesebben tanulhatnak majd államilag finanszírozott képzéseken, mint most.

Az eredeti törvényjavaslathoz – amelyet egyébként minden szakmai szervezet támogatott – több mint hatszáz módosító indítvány érkezett. Ezek közül százötvenet támogatott a kormány, így azt is, hogy tíz helyett összesen tizenkét félévnyi tanulmányt finanszíroz az állam, illetve hogy a tankönyvtámogatást elektronikus formátumú tananyagra is felvehetik majd a hallgatók. A tárca másik nagy horderejű reformjával, a kétszintű érettségivel kapcsolatosan is érkezett beadvány az AB-hez, ebben a felvételi pontszámítás rendszerét kifogásolta két szülői egyesület. A testület épp tegnap tárgyalta az ügyet, de egyelőre nem hozott döntést.