Vasárnapig megáll az élet, minden tekintet Párizsra szegeződik. A kínai textilvita határidejét kitolták, a sajtó mintha hallgatólagosan megegyezett volna, hogy mától csak a népszavazásról jelenhet meg cikk, de a franciák úgy tűnik hajthatatlanok.

A legújabb adatok szerint szerint a megkérdezettek 54 százaléka szavazna nemmel az Európai Unió alaptörvényére. A május 23-án és 24-én készült közvélemény-kutatások sorában ez a tizenegyedik, amely a “nemet” hozza ki győztesnek. Az új felmérésből az is kiderül, hogy a franciák 20 százaléka akar távol maradni a szavazástól, míg az előző adatok még 25 százalékról szóltak.

Nyolcvankét százalék véli úgy, hogy biztos a szavazatában, ez 5 százalékos emelkedést jelent. A referendum várható eredményével kapcsolatban 47 százalék nyilatkozott úgy, hogy a “nem” fog győzni. A baloldali szavazók közül 66 százalék tart ki az elutasítás mellett, ez 7 százalékos emelkedésnek felel meg a legutóbbi felméréshez képest. Ezen belül ugyancsak nőtt a szocialista szavazók várható “nem” szavazata, 54 százalékról 59-re.

A jobboldali szavazóknak viszont tovább emelkedett az “igenek” aránya, 61-ről 67 százalékra. Ezen belül a gaullista UDF hívei 80 százalékban, Jacques Chirac pártja, az UMP választói 75 százalékban állnak ki az európai alkotmány mellett. A francia szélsőjobboldal köreiben viszont 90 százalékos az elutasítás.

Enyhe többségben – 45-44 arányban – vannak azok, akik szerint gyengülni fog a “nem” győzelme esetén Franciaország befolyása az unióban. Ötvennyolc százalék gondolja azt, hogy az európai intézmények könnyebben működnének egy francia “igen” esetén, és 54 százalék szerint Európa erősebb lenne az Egyesült Államokkal, valamint Kínával szemben. A “nem” győzelme 52 százalék számára azt jelentené, hogy újra lehetne tárgyalni az alkotmányszerződést és erősíteni annak szociális rendelkezéseit, 49 százalék számára pedig Franciaország identitásának megőrzését biztosítaná.

Mindeközben kiderült, meghosszabbították az EU és Kína közti tárgyalásokat a textilimport ügyében. A tárgyalásoknak szerdán kellett volna befejeződnie. A francia kormány mindenképpen szeretné elérni, hogy az ügyben sürgős megoldás szülessen, ám erre most keddig várnia kell.