Az EU a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) fordul a Boeing repülőgépgyártó óriás amerikai állami támogatásai miatt – jelentette be Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa.

A lépésre azután került sor, hogy az Egyesült Államok bejelentette, hogy az amerikai repülőgyártó fő riválisát az Airbus-t a WTO elé citálja, mert szerinte a cég állami támogatásokat kapott egyes EU tagállamoktól, az Egyesült Királyságtól, Franciaországtól, Németországtól és Spanyolországtól.

Mandelson sajnálatát fejezte ki az amerikai bejelentés miatt és úgy nyilatkozott, hogy nem lát más alternatívát, mint a világ legköltségesebb kereskedelmi tárgyalásába való belépést. A biztos szerint azonban a WTO vizsgálatainak eredménye nem lesz majd világos és egyértelmű, így a felek végül majd megint a tárgyalóasztalnál kötnek ki, ám addigra feleslegesen rengeteg időt, pénzt és munkát fektettek a vitába.

Washington szerint az EU és négy tagállama több mint 11 milliárd eurós támogatást adott az Airbus-nak az utóbbi 35 évben, míg az EU szerint Amerika 1992 óta 30 milliárd euróval dotálta a Boeing-et, adókedvezmények, kutatás-fejlesztési, infrastrukturális és humán erőforrás támogatások keretében.