A tagállamok és az Európai Parlament közötti vitafolyamat azon ellentmondásos javaslatok körül alakult ki, melyek akár három évig tárolhatóvá tennék a telefonhívásokból és e-mailekből származó adatokat.

Az EP-képviselők kedden (június 7.) aránytalanságára hivatkozva leszavazták a Nagy Britannia, Franciaország, Svédország és Írország által „a terrorizmus elleni átfogó harc érdekében” benyújtott előterjesztést. A képviselők által elfogadott nyilatkozat szerint ugyanis a törvény bevezetése egyrészt csillagászati összegeket emésztene fel, másrészt annak összeférhetősége az ártatlanság vélelmének elvével erősen megkérdőjelezhető. Azt is megjegyzik, hogy ha a javaslat által meghatározott összes adatot tárolni kellene, az akkora adatmennyiség felhalmozódását jelentené, amely „akták formájában tízszer átérné a Hold-Föld távolságot”. Jelenleg egyébként egyetlen keresőprogram sem létezik, mely ekkora adatmennyiséggel elboldogulna, hiszen a ma létező technológiával egyetlen keresés is 50-100 évig tartana.

Törvényes lépés?
Egy a liberálisok által már korábban megszervezett vitafórumon még az is megesett, hogy gazdasági és emberi jogi csoportok fogtak össze a tervezet elítélésében. Ám a tagállamokat képviselő luxemburgi miniszter, Nicolas Schmit visszautasította az EP-képviselők aggályait, és elmondta, hogy a kormányok kitartanak a javaslat mellett.

A szavazás utáni beszédében az üggyel megbízott Alexanfer Alvaro német liberális képviselő viszont azt sem tartotta kizártnak, hogy a parlament az ügyben a javaslat törvényességi alapját megkérdőjelezve bíróság elé viszi a tagállamokat.

Minthogy a javaslatot a tagállamok vetették fel, és nem az Európai Bizottság, ez azt jelenti, hogy az ügyben az EP-nek kizárólag véleményezési jogköre van, így döntését a kormányok figyelmen kívül hagyhatják. Az Európai Bizottság azonban még a nyár előtt saját javaslatával szintén belépni készül a vitába, ami megadná a jogi alapot a parlament számára, hogy az ügyben valódi döntést hozzon. A bizottság javaslata annyival kurtítaná a tagállamokét, hogy kizárólag a telefonos adatokat nyilvánítaná tárolhatónak, az e-mail-es adatokat tehát nem. Ez esetben azonban két javaslat is keringene ugyanabban a témában. Parlamenti források szerint a brüsszeli ülésen ugyanaz történik majd, mint nemrég egy hasonló esetben, amikor az információcserével kapcsolatban szintén két javaslat – Svédországé és a Bizottságé – merült fel: egy jelentésben ötvözik majd mindkét tervezet elemeit.