Hiába múlt el egy hét a köztársaságielnök-választás óta, az esemény még tegnap is szóba került a parlamentben. A két nagy párt hétvégi kongresszusa is téma volt persze a házban – igaz, ez inkább a folyosókon. Az MSZP-ben csitulni látszanak a kedélyek, a Fidesznél egyelőre még tart a győzelmi mámor.

A gazdasági adok-kapok mellett az államfőválasztás “utórezgései” uralták a felszólalásokat tegnap a parlamentben: ki keményebb, ki visszafogottabb hangnemben hánytorgatta fel a történteket. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a Fideszt ostorozta, amiért az ellenzéki párt a kokárda után a köztársasági elnök intézményét is politikai jelképpé degradálta. “Vajon a jövő évi választásokon is őrt állítanak a voksok ellenőrzésére, és kontrollálják majd, nem tartotta-e valaki fordítva a szavazólapot? – kérdezte Lendvai. Szavaira rímelt Hiller István pártelnök nyilatkozata, aki a “karám Magyarországát” hasonlította össze a “szabad Magyarországgal”.

A szocialisták még a hétvégi pártrendezvény következményeit taglalták. “Hiller két kézzel szórta a hamut a fejére, mire páran kivitték a zuhanyzóba, közben Gyurcsány átvette a hatalmat a pártban” – összegzett egy képviselő, aki nem számít arra, hogy folytatódna az elégedetlenség. A belső ellenzékként szerveződő társadalomtudományi platform és a Nemzeti Baloldal sem lesz várhatóan túl hangos: előbbinek a múlt hétre összehívott ülésén nem történt semmi, a “nemzeti balosok” pénteki gyűlésére pedig meghívták Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt is, jelenlétükben pedig nem várható “hangoskodás”. “Vesztettünk, így valószínűleg Magyar Bálint is megússza az érettségibotrányt, mert ha most menne, úgy tűnne, bosszúból küldtük el” – mondta egy informátor a Magyar Hírlapnak.

A Szili Katalin mellett lobbizó Toller László, Suchman Tamás és Tóbiás József sem számolhat most súlyosabb következményekkel: utóbbiaktól “nincs mit elvenni”, míg a pécsi polgármestert helyi népszerűsége miatt lenne öngól mellőzni a választásokon. A Fidesz képviselőin elsősorban a diadalittasság látszott, szinte sugárzott róluk: “Bezzeg mi.” Az ellenzéki honatyák elmondásuk szerint jól szórakoztak az MSZP “ideges” kongresszusán, még jól is jött, hogy azt egy időben rendezték a párt nyitott “örömrendezvényével”.

Az MDF-fel történt összezördülésből a Fideszben nem csinálnak ügyet, továbbra is a “veszítünk egy pert, de nyertünk egy köztársasági elnököt”-mentalitás az uralkodó. Bár ma is akadnak, akik úgy vélik, nem teljesen volt fair Áder János, a többség szerint nem lett volna meg a siker, ha a frakcióvezető nem gyakorol nyomást. A “tökös húzás” mögött sokak szerint valódiak a sejtések. “Három éve folyamatosan mi tűrünk Ibolyától” – emlékeztettek a képviselők az MDF-elnök szurkálódásaira, a közös indulás elutasítására, szocialista és fideszes korrupciós leosztást sugalló nyilatkozatokra. A két párt viszonya a történtek után szerintük nem romlott – korábban sem volt semmilyen.

Az MDF ezzel szemben még mindig nem tette túl magát a traumán, képviselői nemigen állják meg, hogy ne mondogassanak oda a “vakondozó kollégáknak”. Egy tévéműsor előtt például Katona Kálmán “osztotta ki” Révész Máriuszt: “Disznók voltatok” – mondogatta a Fidesz szóvivőjének. A fórumban az MH információi szerint egyelőre annyira paprikás a hangulat, hogy egy “mostani” választáson a Fidesz feltételezett koalíciós felkérését is elutasítanák.