Valószínűleg nem lesz dán népszavazás, miután a külügyminiszter bejelentette: nem kapott egyértelmű választ arra a kérdésre, milyen további lépéseket tervez a két elutasító tagállam kormánya az Alkotmánnyal kapcsolatban.

Az EUobserver internetes portál értesülése szerint Per Stig Moller, dán külügyminiszter lemondott az eredeti tervek szerint szeptember 27-én rendezendő népszavazás megrendezéséről. A külügyminiszterek luxemburgi találkozóján Moller kijelentette, hogy valószínűtlennek tartja, hogy az EU csúcson az Alkotmány ratifikációjáról világos üzenetet tudnak megfogalmazni.

„A lezajlott beszélgetések, nem győztek meg arról, hogy világos választ fogunk kapni.” – mondta a miniszter.

A francia és a holland elutasítás zavart keltett a népszavazást tervező országok körében. Dánia arra várt, hogy Párizs és Hága milyen lépéseket tervez az Alkotmánnyal kapcsolatban, s ezután kívánta eldönteni megtartják-e az alapszerződésről szóló népszavazást. A hollandok mindenesetre bejelentették: nem látnak rá lehetőséget, hogy ugyanarról a szövegről még egyszer szavazzanak.