A képviselői helyek csökkentése mellett arányosabb – vagyis a listás helyek számát növelő – rendszerű parlamentet javasol a két koalíciós párt. A kezdeményezéssel a Fidesz is egyetért, de másképp végezné el az “öncsonkítást”. A témában rendezett négypárti megbeszélés azért a jövő héten elkezdődhet.

Az SZDSZ ma ismerteti pontosan saját elképzeléseit a parlamenti létszám csökkentéséről. Fodor Gábor ügyvivő tegnap azt mondta “körülbelül 250 fő körüli parlamentben tartsuk meg a mostani rendszert, és az arányosítás irányába lépjünk előre”. (Ez a listás helyek számának növelését jelentené az egyéni választókerületekben mandátumhoz jutó jelöltek arányával szemben, ez jelenleg 210–176.) Fodor szerint az új rendszert csak 2010-ben kellene életbe léptetni – így nem befolyásolná a pártok tárgyalási pozícióit a közelgő választás.

Ebben egyetérteni látszanak a pártok, de egyelőre csak ebben.
Az MSZP tegnap ismertetett elképzelései ugyanis 290 fős törvényhozásról szólnak, esetükben 145-145 lenne az egyéni és a listás mandátumok aránya, arról Göndör István frakcióvezető-helyettes szerint még utólag lehetne dönteni, hogy utóbbiak területi vagy egy országos listán realizálódjanak-e. Göndör azt is elmondta, egyfordulós választást szeretnének, mert “így érvényesül a választó akarata, nem pedig a taktikázás, mint amit mindenki tapasztal a második fordulóban”. Wiener György az egy fordulót azzal is indokolta, hogy várhatóan tovább folytatódik a politikai koncentráció folyamata, így egyre több mandátum sorsa dől el már az első fordulóban, vagyis a másodikat szó szerint is meg lehet spórolni. A Magyar Hírlap kérdésére Göndör azt mondta, a reformmal együtt a kisebbségek parlamenti képviseletét is meg lehetne teremteni.

Halász János (Fidesz) jelezte, készek részt venni az egyeztetéseken egy 200-250 fős parlament létrehozására. Vitát okozhat azonban majd, hogy a párt korábban az egyéni mandátumok számát növelte volna a listás helyekkel szemben.