A németországi Mühlhausen államügyészi hivatala bűnügyi eljárást indított annak a körülbelül tizenötezer felhasználónak egyike ellen, akik – a szerzői jogi visszaélésekkel foglalkozó német társaság szerint – tudatosan fizettek illegális internetes tartalmak megvásárlásáért.

Ez az egyik legjelentősebb ügy, amit az internetes kalózkodás és illegális másolás körében valaha kezdeményeztek.
A német rendőrség tavaly tartóztatott le egy 46 éves ügyvédet, aki két thüringiai testvérével illegális (másolt) szoftvereket, játékokat és filmeket kínált eladásra az Ftpwelt.com nevű, nagysebességű letöltő-szolgáltatáson keresztül. Az ajánlatok között a mozitermekben kézikamerával rögzített mozifilmek is megtalálhatók voltak. A rendőrség szerint a férfi több mint egymillió euróra tett szert ily módon.

A német rendőrség listáján eredetileg 45 ezer gyanús eset szerepelt, ám a listán szereplők számát mostanra 15 ezerre szűkítették. A szerzői jogok megsértői súlyos pénzbüntetésre, vagy akár börtönbüntetésre is számíthatnak. A Heise nevű német hírszolgáltató szerint az illegális tervek kiötlői ellen is vádat emelnek majd.