George Bush saját emberét ültetné az amerikai legfelsőbb bíróság megüresedett helyére. Az eddig szinte ismertelen bíró jelölését a demokraták várhatóan megtorpedózzák.

Háromból három. Az elnöki szék és a szenátus után George Bush meghódítja az amerikai demokrácia harmadik pillérét, a legfelsőbb bíróságot. A jelenlegei 8 alkotmánybíró fele republikánus, fele demokrata. Ha a kilencedik tag republikánus lenne, az évekre garantálná Bushnak, hogy a törvényeit elfogadják.

A teljhatalom eszköze: John Roberts, egy eddig szinte ismeretlen bíró. “Roberts tiszteli a törvényt és az emberek szabadságát. Kemény kézzel betartatja az alkotmányt, és nem a kispadról szurkolja végig a törvényhozás folymatát” – fogalmazott George Bush. Kemény kézzel. Ez az, amitől a liberálisok hátán feláll a szőr. A demokraták olyan bírót akarnak, aki képes az elnök ellen szavazni. Roberts ehhez képest épp a múlt héten hagyta jóvá a kegyetlen guantanamói kihallgatási módszerek folytatását.

Chuck Schumer demokrata szenátor: “Roberts bíróként csak két évig szolgált. Előtte ügyvéd volt. Különösen fontos ügyekben tehát nem ismerjük az álláspontját. A következő hónapok feladata, hogy az értékrendjét megismerjük.” A meghallgatás októberig tart. Ha Roberts valóban konzervatív értékeket vall, akkor a demokratát várhatóan hadjáratot indítanak ellene.