Négy év alatt tizenháromszorosára növekedett Oroszországban a megvesztegetés “átlagos” összege, az a summa, amellyel a vállalkozók a hivatalnokok jóindulatát próbálják megnyerni. A hivatalnokok állítólag meghatározott “árjegyzék” szerint fizettetik meg szolgálataikat.

Az orosz INDEM Alapítvány 2001-ben végezte az első felmérést, amellyel a megvesztegetési “szokásokat” próbálta feltérképezni – olvasható a NEWSru című orosz hírportálon.

Míg négy évvel ezelőtt az üzletemberek átlagosan 10 200 dollárt, azaz kétmillió forintot tartottak ildomosnak adni, napjainkban a lekenyerezési tarifa 135800 dollárra, azaz több mint 27 millió forintra rúg – tartalmazza az alapítvány kimutatása.

Míg korábban egy-egy vállalkozás éves szinten baksisként 22900 dollárt, azaz 4,6 millió forintot volt kénytelen kifizetni, napjainkban ezek a költségek átlagosan 243.750 dollárt, vagyis 49 millió forintot tesznek ki.

Az üzletemberek szerint a legtöbbet az ellenőrzéseket végző közegészségügyi- és járványügyi szakembereknek, a tűzoltóság munkatársainak, kereskedelmi ellenőröknek kell fizetni – legalábbis ezt mondta a válaszadók 39 százaléka.

A szakemberek az üzleti életben tapasztalható nagyarányú korrupciós növekedést egyrészt a bővülő magánszektorral magyarázzák, másrészt felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatalnokok állítólag meghatározott “árjegyzék” szerint fizettetik meg szolgálataikat.

Ami a lakosságot illeti, négy év alatt 74,7 százalékról 53,2 százalékra csökkent a fizetési hajlandóság. Egyetlen kivételt a sorkatonai szolgálat képezi, amelynek elkerüléséért a korábbi 50 százalék helyett a megkérdezettek 63,4 százaléka hajlandó áldozni. A csökkenés ellenére változatlanul magas a korrupció az egészségügyben, ahol a kivételezett bánásmódot a korábbi 80,4 százalék helyett a válaszadók 62 százaléka hajlandó megfizetni. Jelenleg a megkérdezettek 68,9 százaléka kész fizetni a közúti ellenőrzések során, hogy elkerülje a feljelentést, míg 2001-ben a válaszadók 86 százaléka volt hajlandó erre.