Korózs Lajos politikai államtitkár a szociális ellátórendszer változásairól tartott sajtótájékoztatót július 21-én délelőtt az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban. Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi CXXXVI. törvény rendelkezései – eltérő hatálybalépéssel – több változást is hoztak a szociális ellátások, valamint a szociális igazgatás területén – jelentette be.

Ennek következtében szeptember 1-jétől újraszabályozzák a rendszeres szociális segélyezést, 30 százalékkal emelkedik az ápolási díj a fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos emberek esetében, illetve bővül a kedvezményes gyermekétkeztetésben részesülő gyermekek köre. Ennek kapcsán a politikai államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta: “a bölcsődei, illetve óvodai ellátásban részesülő gyermekeken kívűl az általános iskolák azon alsó tagozatosai is kedvezményes étkeztetésben részesülhetnek, akik rendszeres gyermeknevelési támogatásra jogosultak”. Hozzátette: jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében veszik igénybe legtöbben – 81 840 gyermek – a kedvezményes ellátást.

Ezenkívül a tartósan munkanélküliek beilleszkedését komplex programok segítik majd, s a megyei gyámhivatalok feladatköre is kibővül, ezáltal létrejönnek a Szociális és Gyámhivatalok. A bentlakásos intézményekben Korózs Lajos elmondása szerint példának okáért differenciált normatívarendszert dolgoznak ki, minden egyes ellátott szükségleteit egyénenként mérik fel s ennek feleltetik meg a gondozásukra fordított összeget.