Irak egyben maradásának próbaköve lehet, hogy sikerül-e elfogadni az ország új alkotmányát, amit könnyen zátonyra futtathat a síiták déli autonómiakövetelése. Közben amerikai tisztviselők kezdik beismerni, katonailag nem győzhetik le a gerillák erősödő ellenállását.
Mint egy sokszínű dzsemborin, öltönyös világiak, vallási vezetők, jogaikért küzdő nők, síita és szunnita arabok, kurdok, keresztények, turkománok hetek óta azon fáradoztak Bagdad erősen védett kormányzati negyedében, az úgynevezett zöld zónában, hogy az augusztus 15-ei határidőre megalkossák Irak új alkotmányát. A hétfő éjféli határidő előtt húsz perccel a parlament egyhangúan úgy döntött, hogy további egy hetet ad magának az alkotmány tető alá hozatalára, ugyanis nyilvánvaló, meghiúsulása súlyos politikai válságot idéz elő. A tavaly elfogadott menetrend szerint, ha a parlament áldását adja a végleges alkotmányra, akkor a szöveget október 15-én népszavazásra bocsátják, december 15-én pedig sor kerülhet a következő parlament megválasztására.
Ám a 71 tagú alkotmányozó bizottság még az utolsó pillanatokig sem tudott dűlőre jutni a két legfontosabb kérdésben: az ország föderációs berendezkedését és az iszlámnak az államban játszott szerepét illetően. A hét elején az sem volt egyértelmű, hogy más vitatott témákban, például az olajjövedelmek elosztásában vagy a nők jogaiban valóban sikerült-e áttörést elérni, annál is inkább, mivel ezek a kérdések összefüggenek a két alapproblémával.
A kezdetektől fogva kardoskodtak a decentralizált állam mellett a lakosság majd húsz százalékát kitevő kurdok, akik meglehetős önállóságot élveznek három északi tartományban. A kurdok ráadásul szeretnék területileg még délebbre tolni autonómiájuk határát, maguknak követelve az északi olajközpontot, Kirkukot. A magukat az iraki egység megtestesítőinek tekintő szunniták persze soha nem lelkesedtek azért, hogy a kurdok Szaddám Huszein rendszerének 2003-as megbuktatása után is megőrizhessék különállásukat, az autonómia kérdése azonban azzal vált igazán kényessé, hogy néhány hónapja a többségi síiták is elkezdtek önállóságot követelni az általuk lakott délen.
Míg azonban eddig jószerivel inkább a világi síita vezetők álltak elő a déli Bászra központot és három tartományt magában foglaló és korlátozott regionális hatalommal felruházott, síita autonómia ötletével, a múlt csütörtökön Abdulaziz al-Hakim, az egyik legnagyobb síita vallásos pártnak, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsának (SCIRI) a vezetője fogalmazta meg a déli autonómiára vonatkozó követelését. Ráadásul a széles kormányzati jogkörökkel elképzelt terület magában foglalná az ország 18 tartományának és a 26 milliós lakosságnak közel a felét, benne a két síita szent várost, Nedzsefet és Kerbalát.
A lakosság ötödét kitevő szunniták természetesen hallani sem akarnak arról, hogy a síiták is autonómiával rendelkezzenek. Az ország kőolajkincse lényegében az északi Kirkuk és főként a déli Bászra környékén található, így a Huszein alatt kivételezett helyzetben lévő szunniták attól félnek, számukra csak a sivatagos középső terület marad, olaj nélkül. A többi síita vallásos politikus a központosított államberendezkedést támogatja, és elutasította al-Hakim tervét, de a SCIRI az egyik meghatározó tagja a januári választást megnyert síita szövetségnek, és a kormánynak is, ráadásul az alkotmányozó bizottság elnöke, Humam Hamudi a SCIRI fejének szoros szövetségese.
Csak tárgyalási taktika egyesek szerint a síita autonómiára vonatkozó követelés, de figyelemre méltó, hogy al-Hakim Nedzsefben ezrek előtt jelentette be igényét, ráadásul órákkal az után, hogy tárgyalt a síiták vitathatatlan tekintélyű vallási vezetőjével, Ali al-Szisztáni nagyajatollahhal. A vallási vezető szokásához híven most sem állt a nyilvánosság elé, de politikai források szerint a síiták körében igen széles a támogatottsága a SCIRI autonómiaelképzelésének.
Bővebben:
http://hvg.hu/…5/page2.aspx
