Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség, a Belügyminisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében – idén 14. alkalommal rendezi meg 2005. november 2-4. között a KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005 nemzetközi konferenciát és szakkiállítást „Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért” alcímmel.

A rendezvény fővédnöke dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke, védnökei az érintett miniszterek, az igazságszolgáltatás, illetve országos hatáskörű szervezetek vezetői. A rendezvény helyszíne az Egyetemi Kongresszusi Központ.

Az Ügyészek Országos Egyesülete az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés átfogó informatikai fejlesztésének igényével indította el a 90-es évek elején a KRIMINÁLEXPO rendezvénysorozatát. Az elmúlt években a KRIMINÁLEXPO olyan alkotóműhellyé vált, ahol a különböző bűnüldözéssel és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberek, valamint az ehhez a területhez kapcsolódó – távközlésben, informatikában, biztonságtechnikában érdekelt – cégek kölcsönösen tájékoztatják egymást és az érdeklődő közönséget eredményeikről, a továbblépés lehetőségeiről.

A konferenciasorozatot az első évtől kezdődően szakkiállítás egészíti ki, ahol a rendezvény tematikájába illeszkedő szervezetek mutatják be legújabb fejlesztéseiket. Számos a KRIMINÁLEXPO-n bemutatott újdonság mára a bűnmegelőzés, a bűnüldözés szolgálatába állt. Mindez a komplexitás különbözteti meg leginkább a KRIMINÁLEXPO-t a biztonság kérdéskörével foglalkozó más rendezvényektől.

Az idei KRIMINÁLEXPO – melynek központi témája a városbiztonság – igyekszik a köz biztonságát kézzel fogható közelségbe hozni a látogatók számára.

A városbiztonságnak az üzleti élet biztonságához, illetve a bűnmegelőzés különböző területeihez való kapcsolódását elemző előadássorozat , a civil szervezetek drogprevenciós tevékenységét bemutató játékos vetélkedő, továbbá a kapcsolódó pódiumbeszélgetések mellett – a szélesebb közönség érdeklődésére számot tartó további programok:

Szakkiállítás és technikai show :
Az elmúlt év törekvéseit tovább folytatva, a bűnüldözéssel, bűnmegelőzéssel, a köz biztonságával foglalkozó kiállítást helyszíni szolgáltatások és az ismeretterjesztést célzó bemutatók egészítik ki.

Próbatárgyalásos játék:
A vetélkedő közönsége bepillantást nyerhet az igazságszolgáltatás kulisszái közé, ahol a résztvevőknek tárgyalási helyzetben kell bizonyítaniuk felkészültségüket. Tárgyalótermi díszletek között bírósági fogalmazó vezeti a tárgyalást, ahol a vádat ügyészségi fogalmazó, míg a védelmet ügyvédjelölt látja el. A nézők a tárgyalás előtt a bűncselekmény magját képező filmrészlettel is megismerkedhetnek. A vádlottak és tanúk szerepét neves bíró kollégák töltik be

A KRIMINÁLEXPO kísérő rendezvényeként, „Alkotó ügyészek – ügyészségi alkotók” címmel képzőművészeti kiállítás kerül megrendezésre.

A rendezvény honlapja: http://www.kriminalexpo.hu/

A KRIMINÁLEXPO médiatámogatója a Jogi Fórum.


Visszatekintés a 2004. évi Kriminálexpo-ra

Képes beszámoló >>

Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség, a Belügyminisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében – 2004. november 3-5. között a Budapesti Kongresszusi Központban 13. alkalommal rendezte meg a Kriminálexpo IT-SEC 2004 nemzetközi konferenciát és szakkiállítást „Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért” alcímmel. A rendezvény fővédnöke dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke volt.

A hagyományos SZAKKIÁLLÍTÁS-t helyszíni szolgáltatások és az ismeretterjesztést szolgáló bemutatók egészítették ki. A látogatók az írásmintájuk alapján grafológus szakvéleményt kaphattak magukról, alávethették magukat hazugságvizsgáló-tesztnek, személyiség elemzésnek vagy a „rabosítás” folyamatának, kipróbálhatták a közlekedésbiztonsági szimulátort, a távfelügyeleti rendszereket, megtapasztalhatták, hogy milyen belülről egy rabszállító autó, továbbá szituációs lőgyakorlat szimuláción, szoftver-bemutatón vehettek részt. Mindeközben igénybe vehették a helyszínen működő okmányiroda, valamint az Internet-kávézó szolgáltatásait, illetve bepillantást nyerhettek az ügyészség standján a szervezet-történeti kiállításba.

A Szakkiállításon az állami és társadalmi szervezetek mellett különböző vállalkozások is standokkal jelentek meg. A látogatók szinte mindegyike megállt például a büntetés-végrehajtási szervezet standja előtt, ahol a fogvatartottak szobrász, festő és iparművészeti alkotásait bemutató rögtönzött kiállítás volt található.

A kiállítás egyik sztárja a világon is élenjáró, magyar fejlesztésű online gépjármű-felismerő rendszer volt, amely egy videokamera, egy notebook és egy GSM-modem segítségével működik. A bemutató egy forgalmas kereszteződésben két héttel korábban rögzített, másfél órás megfigyelés eredményeként öt körözött gépjárművet azonosított.

Egy másik standnál azt az eljárást mutatták be, amellyel gumikesztyűk belsejéből lehet ujjnyomatot venni. Szintén itt láthatták az érdeklődők azt a magyar bűnügyi technikusok által kifejlesztett – Hungarian Red néven forgalmazott – sprayt, amely bármely vérrel szennyezett felületre fújva élénk bíborszínűre változik.

A kiállításon bemutatták azt az eszközt is, amely a terhelt mozgásának nyomon követésére szolgál. A rendszer rendkívül egyszerű ötleten alapszik: a házi őrizetes lakásában elhelyeznek egy beltéri és egy kültéri egységet, amelyre a gyanúsítottra szerelt jeladó meghatározott időnként kódolt jelsorokat küld. Ha ez a kódsor kimarad, a rendszer jelez a központban (például ha elhagyja a kijelölt helyet, leveszi a jeladót, vagy megrongálja azt).

A nagyon hangulatosan berendezett Mini Civil Falu keretében a civil szervezetek bemutatója zajlott képzett drogprevenciós szakemberek kíséretével. A résztvevők – akik részben előre megszervezett középiskolás csoportok, részben pedig a kiállításra érkező, érdeklődő felnőtt nézők csoportjai voltak – aktívan bekapcsolódtak a feladatokba, így saját élményt szerezhettek az ott elhangzottakról, látottakról, lehetővé téve azt, hogy részben személyes hozzáállást, saját véleményt, a bemutató végére pedig egy egészségesebb attitűdöt formáljanak a drogproblémáról, annak kezeléséről, esetlegesen más alternatívák választásáról.