Szerény reformok elfogadásával zárult múlt hét pénteken az ENSZ hatvanadik csúcstalálkozója. Az utóbbi időben botrányokat is felmutató világszervezet tekintélyét a világ államai minden eddiginél nagyobb számú, mintegy 159 vezető részvételével ismerték el, ugyanakkor a kulcsfontosságúnak tartott kérdésekben csekély mértékű előrelépés született.

A csúcstalálkozó megkezdése előtt többen a 60 évvel ezelőtt lezajlott San Francisco-i tárgyalásokhoz hasonlították annak jelentőségét, amelynek ünnepélyességét beárnyékolta az olajat élelemért program során zajlott visszaélésekkel foglalkozó, szeptember elején nyilvánosságra hozott vizsgálóbizottsági zárójelentés. Az amerikai Paul Volcker elnöklete alatt dolgozó bizottság jelentése révén is világossá vált, hogy a szervezet munkáját a körülményesség, a hatékonyság hiánya és korrupció nehezíti. Mindez csak megerősítette, hogy az ENSZ-nek strukturáját és feladatait tekintve is gyors reformokra lenne szüksége.

Az időpont megfelelőnek tűnt arra, hogy a világ vezetői rövid távú érdekeiket félretéve egy nagyobb szabású reformba kezdjenek: a fent említett 60. évforduló mellett ugyanis a 2000-ben megfogalmazott Milleniumi Célok elérésére szánt idő egyharmada eltelt anélkül, hogy azok 2015-ig történő megvalósulása józan számítások szerint reálisnak mondható legyen.

Egyesült Nemzetek Közgyűlése szeptember 13-án fogadta el a csúcstalálkozó résztvevői elé terjesztett, a megtárgyalandó kérdéseket tartalmazó dokumentumot. Az előkészítő tárgyalások során olyan problémák kerültek napirendre, mint a humanitárius intervenció lehetőségei, egy ún. Béketermető Bizottság (Peacebuilding Commission) felállítása, egy új emberi jogi tanács, a gazdasági fejlődés, a szervezeti reform, és az ENSZ legbefolyásosabb szervének, a Biztonsági Tanácsnak a bővítése. Habár az előkészítő tárgyalások során bizonyos előrelépések történtek, még így is túl sok nyitott kérdés került az állam- és kormányfők elé. Végül az aláírásra kerülő 36 oldalas dokumentumból a vitatott részeket kihúzták vagy a konkrét megfogalmazást általánossal cserélték fel, illetve a nehéz döntéseket az ENSZ Közgyűlésére hagyták.

Intézményi reformok
Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi BT összetétele nem a jelenlegi világpolitikai erőviszonyokat tükrözi. Brazília, India, Németország és Japán diplomáciai törekvései az állandó tagság elnyerésére végleg meghiúsulni látszanak, miután júliusban nem sikerült magukévá tenniük az 54 tagot számláló Afrikai Unió támogatását és ezzel lehetetlenné vált az Alapokmány módosításához szükséges kétharmados támogatás elnyerése a Közgyűlésben. A BT tekintetében jelentős változásra továbbra sem lehet számítani: a záródokumentum megmarad az általánosságok szintjén.

Hasonlóképpen, a záródokumentum rendelkezik a Béketeremtő Bizottság felállításáról, de konkrétumokról nem szól. Az új Bizottság feladata az lenne, hogy a konfliktusokon átesett országokban megakadályozza az erőszak kibontakozását. A tagországok egyetértenek az intézmény létrehozásának szükségességében, de ellentét feszül a fejlődő és a fejlett országok között atekintetben, hogy az ENSZ szervezetén belül hol helyezkedjen el az új szerv: a BT vagy az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) felügyelete alatt?

Számos fejlettebb ország szeretné elérni, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottságát egy új, kisebb taglétszámmal és hatékonyabban működő Emberi Jogi Tanács váltsa fel. Ennek legfőbb akadálya az, hogy a jelenlegi Emberi Jogi Bizottságban megtalálható néhány olyan ország, amelyek az emberi jogok gyakorlatba való átültetésében nem mutatnak kimagasló eredményeket (Zimbabwe, Kína vagy Kuba) és nem akarnak megválni pozíciójuktól: politikájukkal halogatni igyekeznek az új szerv felállításának folyamatát.

Az ENSZ vezetését illetően az olajat élelemért botrány által kikristályosodott problémák következményeképpen is napvilágot láttak olyan, főleg amerikai tervek, amelyek az „ENSZ-menedzsment” újragondolásával foglalkoznak. Konkrétumokat ebben a kérdésben sem sikerült megfogalmazni: a záródokumentum azt mondja ki, hogy meg kell vizsgálni a világszervezet belső ellenőrzési lehetőségeinek kiterjesztését.

A szervezet tevékenysége

A gazdasági fejlődés előmozdítása tekintetében a záródokumentum röviden annyit jegyez meg, hogy néhány gazdagabb ország hajlandó komolyan fontolóra venni annak lehetőségét, hogy GDP-jének 0,7 %-át a fejlődő országok megsegítésére fordítja, ugyanakkor ez utóbbiaknak meg kell oldaniuk a korrupció problémáit és elő kell segíteniük a befektetések megvalósulását. A szegénység leküzdésével kapcsolatban a távol-keleti térségtől eltekintve egyre reménytelenebbnek tűnik a 2000-ben megfogalmazott célok megvalósulása. Az ENSZ székház előtt folyamatosan tüntető civil szervezetek hangja ezúttal sem hallatszódott messzire; várhatóan a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank jövő héten Washingtonban esedékes csúcstalálkozóján hasonló demonstrációk zajlanak majd.

A csúcsértekezlet záródokumentuma kitér a terrorizmus kérdésére is, amennyiben elítélni azt – ugyanakkor a szöveg adós maradt a kifejezés meghatározásával, hiszen a fejlődő országok által hangoztatott, az idegen elnyomás elleni küzdelem jogán alapuló kivételt biztosító rendelkezést a többi résztvevő nem volt hajlandó elfogadni. Kofi Annan „igazi szégyen”-nek nevezte a fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló heves vitát, amely szintén megegyezés nélkül zárult: sem a nukleáris, sem a hagyományos fegyverek elterjedésének kérdésével nem foglalkozik a záródokumentum.

A természeti katasztrófák következményeinek enyhítése érdekében az aláírók megállapodtak egy globális előrejelző rendszer kidolgozásáról. Megegyezés született az Alapokmány szövegének módosításáról, a Gyámsági Tanácsról szóló és a szervezetnek a dekolonizációban játszott történelmi szerepét jelző szövegrész törlése illetve elfogadása révén.

A csúcstalálkozó alatt elfogadásra került a nemzetközi közösség felelősségéről a polgári személyeknek a népirtással és etnikai tisztogatással szembeni védelmével kapcsolatos nemzetközi egyezmény is, melyet Kofi Annan soha nem látott eredményként üdvözölt. Magát a záróokmányt úgy értékelte, hogy a dokumentum “indulásnak jó”, a reformot folytatni kell. A főtitkár megjegyezte: „Legyünk azonban őszinték egymással. Még nem vittük véghez azt a gyökeres és alapvető reformot, amelyre szerintem és még sokan mások szerint is szükség lenne”.