Egy nemrég nyilvánosságra hozott elemzés arról tanúskodik, hogy a szigetország ügyvédei hiába számítanak a peres és választottbírósági eljárásokban való közreműködésükből származó jövedelem növekedésére.

A Grant Thornton által megkérdezett vezető perjogászok döntő többségének reményei szerint a vitarendezési eljárások révén elért bevételek a következő három évben növekedni fognak. A vállalati jogászok viszont ennek pont az ellenkezőjét állítják: szerintük csökkenni vagy stagnálni fognak az ilyen jellegű ügyvédi szolgáltatásért kifizetett költségek.

A kutatók szerint Nagy-Britanniában a vállalatok szemléletmódja változóban van, egyre inkább saját maguk járnak el a jogvitákban a drágán dolgozó ügyvédi irodák megbízása helyett.

A legtöbb vezető vállalti jogász ezen túl azt is elmondta, hogy egyre kevésbé hajlandóak jogi képviselőik egekbe szökő óradíjait kifizetni és inkább egy teljes ügyre szóló engedményes árajánlatot tartanak elfogadhatónak.

A Grant Thornton kutatását a londoni tőzsde 350 vállalatának és a 20 legnagyobb ügyvédi iroda 50 perjogászának véleményére alapozta. Az elemzést végző vállalat egyik cégtársa szerint bár a megkérdezett társaságok kétharmada a peres ügyek számának növekedésére számít, az ügyvédi irodák ebből nem feltétlenül húznak majd hasznot.

Úgy tűnik, hogy a vállalati jogászok megbirkóznak a kisebb ügyekkel, míg az ügyvédi irodák nagyságrendileg kevesebb, de sokkal fontosabb ügyeket fognak vinni.

Mind a vállalati jogászok, mind pedig az ügyvédek egyet értettek azonban abban, hogy az egyes ágazatok állami szabályozásaiból keletkezett a legtöbb peres ügy az Egyesült Királyságban és az USA-ban, mivel az utóbbi években ezek az országok egyre szigorúbb előírásokat vezettek be. Különösen a biztosítások és a munkajog területét tartják az üzleti viták szempontjából érzékeny területnek.

A területet érinti még, hogy egyre nő a határokon átnyúló jogviták száma: az elmúlt egy évben a megkérdezett jogászok 45 százaléka volt érintett valamilyen nemzetközi ügyben.