Az Európai Bizottság figyelmeztette Olaszországot, hogy uniós szankciókkal kell szembenéznie, amennyiben a nemrég bejelentett 350 ezer bevándorló legalizálása közösségi jogot sért.

Franco Frattini igazságügyi biztos szerint az olasz hatóságoknak minden kérvényt külön kell ellenőriznie ahhoz, hogy Olaszország ne sértse meg az EU jogszabályokat.

„Megkérem Giulio D’Amato belügyminisztert, hogy vizsgálják meg egytől-egyig, mind a 350 ezer kérelmet” – mondta Frattini Rómában, az AFP hírügynökség szerint.

„A vizsgálatokra a kérelmek valódisága miatt van szükség, hogy megállapítsuk azok ténylegesen álláshoz és lakóhelyhez kapcsolódnak-e. Ellenkező esetben közösségi szankciók sújthatják az országot mondta a biztos.

A Bizottság szerint Olaszországban az átlagnál többen dolgoznak a feketepiacon. „Az Olaszországban élők 16-17 százaléka dolgozik feketén, míg az európai átlag ehhez képest négy-öt százalék. Az illegális bevándorlással szembeni harcot ennek fényében kell nézni.” – nyilatkozta Frattini.

Nem ez az első eset, hogy az Unió bevándorlási ügyekkel kapcsolatban figyelmeztet egy tagállamot. Tavaly Brüsszel azon zúdult fel, hogy Spanyolország bevándorlók ezreinek tette lehetővé, hogy legalizálják magukat. Madrid meglepetésszerű lépése után – melyet más tagállamok is bíráltak – egyes tagállamok olyan figyelmeztető rendszer felállítását szorgalmazták, amely akkor lépne működésbe, ha valamelyik tagország tervezett bevándorlási intézkedései hatással vannak más országokra.