Az európai elektronikus adatokat tartalmazó útlevelek biztonságosságát kérdőjelezte meg az a német szakértő, aki bemutatta, hogy az útlevelekben szereplő személyes adatok könnyen átmásolhatók más adathordozókra.

Lukas Grünwald egy konferencián kijelentette: a néhány EU tagállamban most bevezetésre kerülő útlevelek kiállítása pénzkidobás. A konferenciát az egyes komputerek, telefonok és egyéb elektronikai termékek gyenge pontjairól, hibáról minden évben megrendezik.

Grünwald kijelentette: mindössze két hétre volt szüksége ahhoz, hogy kidolgozza, hogyan kell az útlevélben elhelyezett chipkártyát „klónozni”. Ebben elmondása szerint segítségére voltak az e-útlevelek elkészítésére vonatkozó standardok, melyeket az ENSZ egyik szervezetének honlapján talált meg.

A szakértő módszerét az új német útlevélen próbálta ki, de elmondta: minden ország e-útlevelén sikerülne kimásolnia az adatokat, mivel mindegyik ugyanezekre a standardokra épül.

Bár a másolás nem ütközött nehézségekbe, Grünwald szerint az adatokat nem lehet úgy megváltoztatni, hogy az ne legyen észrevehető.

Az Európai Bizottság júniusban tette közzé az európai útlevelekben használatos biometrikus adatokat, amely szerint az európai útlevelekben 2009-től két ujjlenyomatnak is szerepelnie kell.