Újabb adatvédelmi botrány borzolja a kedélyeket az Egyesült Államokban. Kiderült ugyanis, hogy az internetes keresési történet alapján jó eséllyel bárkit azonosítani lehet. Magyarországon nem volt vitás eset.

4.417.749. Sokáig csak egy szám volt ez a New York Times újságíróinak, egy a 670 ezer közül, amely a népszerű amerikai kereső, az AOL által múlt héten közzétett húszmillió keresésből álló adatbázisában szerepelt. A számkódok az AOL keresőrendszerének felhasználóit jelölték, s mellettük szerepelt az egyes felhasználó kereséseinek története. Nem tartott sokáig, hogy megtalálják a számhoz tartozó élő embert, Thelma Arnoldot, a hatvankét éves Georgia állambeli lakost.

És az hagyján, hogy összekötötték a nevet a számmal. Megtudták róla, hogy hatvanéves szingli pasast keres, hogy folyamatosan bepisil a kutyája, hogy néha zsibbadnak az ujjhegyei, hogy a Shadow Lake lakóparkban lakik, és kertje van. Mindezt abból, hogy mire keresett rá az interneten. “zsibbadó ujjak”, “mindent összepisilő kutya”, hogy csak néhány példát említsünk.

Thelma Arnold volt – valószínűleg – az első ember, akit a keresései alapján azonosítottak. Ám az szinte biztos, hogy nem ő lesz az utolsó – mint azt az amerikai sajtó a napokban döbbenten fedezte fel. Az AOL listáját, amelyet eredetileg tudományos célokra tettek közzé az interneten, már levették, ám ez továbbra is több példányban kering a világhálón. Ráadásul az AOL nem az egyetlen, sőt még csak nem is a legnagyobb keresőmotor az interneten. És mindegyik keresőmotor hihetetlen mennyiségű személyiségi jogokat veszélyeztető információt tárol.

Az eset megkönnyítheti egy februárban benyújtott adatvédelmi törvényjavaslat útját is a kongresszusban. Edward Markey képviselő javaslata szerint az internetes keresőmotoroknak és más internetes honlapok tulajdonosainak meg kellene minden személyes adatot semmisíteniük elfogadható időn belül. Idáig a javaslat a bizottsági érdektelenségben fuldoklott, ám az AOL esete kapcsán most reális esélye lehet az elfogadásának.

Mindez Európában még nagyobb gond, hiszen itt a terrorveszély ellen hozott európai uniós adattárolási irányelv szerint a táv- és hírközlési cégeknek, internetszolgáltatóknak kötelező a felhasználóik elektronikus ténykedését bemutató adatokat tárolni. A rendőrség így két évig is hozzáférhet egyes felhasználók telefonhívásaira, SMS-eire és az internetforgalmára vonatkozó adatokhoz, bár a hívások pontos tartalma nem elérhető nekik sem.

Magyarországon nem volt eddig ügy a keresési történetek tárolásával kapcsolatban, valószínűleg főként azért, mert a magyar webszájtok közül kevés végez ilyen jellegű naplózást. Az Index.hu internetes újságnál lapunknak azt mondták: a lap keresőmotorja semmilyen keresést nem naplóz. Egyedül a csoporthoz tartozó Total Car autós szaklap honlapján van olyan kereső, ahol a beírt keresés tartalmát jegyzi a szoftver. “A rendszer csak azt rögzíti, hogy mit hányszor kerestek, azt nem, hogy honnan” – nyilatkozott Tevan Imre, az Index.hu főszerkesztő-helyettese.

A legnagyobb magyar keresőportált üzemeltető Origo.hunál azonban valószínűleg szofisztikáltabb a keresések figyelése. Legalábbis erre utal az, hogy a honlapon nyilvánosan hozzáférhető az a tíz szó, amelyet a legutóbb kerestek. Tegnap délután ezek voltak (tele gépelési és helyesírási hibákkal): “visotsky, Mazsola, pop3 mail server t-onlin, otthon, Pamela, lemondónyilatkozat, rihanna sos, szopás, sokapro, missy Elliott.”

A céget szerettük volna megkérdezni a keresésekkel kapcsolatos politikájukról, ám nem tudtuk őket lapzártánkig elérni. Az Origo honlapján található adatvédelmi nyilatkozatból arra is lehet következtetni, hogy a keresési történeteket a Magyar Telekom leányvállalata nem tekinti személyes adatnak. “Nem minősülnek személyes adatnak azok az anonim információk, melyeket a személyes azonosíthatóság kizárásával gyűjtenek, és természetes személlyel nem hozhatók kapcsolatba, illetve azok a demográfiai adatok sem, melyeket úgy gyűjtenek, hogy nem kapcsolják hozzá azonosítható személyek személyes adataihoz, s ezáltal nem állítható fel kapcsolat természetes személlyel” – áll a cég nyilatkozatában.