A Google egy brazil bíróság kérésére hajlandó kiadni olyan adatokat, melyek rasszista, homofób és pedofil tartalmakkal operáló internetes közösségekre vonatkoznak.

A keresőóriás korábban elzárkózott attól, hogy a gyermekpornográfia ellen küzdő amerikai hatóságok rendelkezésére bocsásson internetes keresésekre vonatkozó adatokat.

A Google elsősorban a kért adatok különbségével indokolta megváltozott hozzáállását. Az amerikai hatóságok ugyanis a vállalat rendelkezésére álló összes adatra igényt tartottak, ami az általuk vizsgált két hónap vonatkozásában több millió oldalt tett volna ki. A brazil bírósági meghagyás ezzel ellentétben olyan specifikus adatok kiszolgáltatására hívta fel a vállalatot, amelyek annak Brazíliában igen népszerű közösségépítő portáljával, az Orkuttal kapcsolatosak.

A brazil hatóságokat leginkább olyan IP címek érdeklik, amelyek lehetővé teszik az egyes felhasználók azonosítását. A Google ezen túl hajlandó a felhasználói neveket és emailcímeket is átadni. A brazil bíróság által múlt csütörtökön kiadott meghagyásban foglaltak nemteljesítése esetére egyébként napi 23 ezer dollár bírság kiszabását helyezte kilátásba.

Szakértők szerint a Google-nak nem volt más választása, mint eleget tenni a bíróság kérésében foglaltaknak, hiszen ha a kért adatok rendelkezésére állnak, akkor azt a hatóságok kérésére köteles kiszolgáltatni – a Google sem először tesz eleget ilyen irányú kéréseknek.

Többen aggályosnak tartják ugyanakkor, hogy az internetes cégek által marketingcélokra tárolt adatok világszerte egyre nagyobb érdeklődést váltanak ki a hatóságokból – olyan országokban is, mint például Kína, ahol az alkotmányos jogok érvényesülése akadályokba ütközik.

Marc Rotenberg, a washingtoni székhelyű Electronic Privacy Information Center igazgatója szerint a nagy internetes cégeknek hosszabb-rövidebb időn belül el kell dönteniük, hogy kívánnak-e a hatóságok számára bármikor igénybe vehető adatbázissá válni és ezáltal közreműködni több milliárd internetező személyes szabadságjogainak korlátozásában.