Várhatóan novemberben fogadják el az Európai Unió Bizottságának közelmúltban nyilvánosságra hozott rendelettervezetét az ún. csekély összegű állami támogatások (de minimis) újraszabályozásáról.

z Európai Unió Bizottsága 2006. szeptember 20.-án tette közé a de minimis-re vonatkozó új rendelettervezetét. A javaslat előkészítését szolgáló konzultációs folyamatban a Magyar Fejlesztési Bank aktívan részt vett. A rendelettervezet egyértelműen az MFB Rt. által több fórumon képviselt szemléletváltást tükröz, amely szerint a visszatérítendő támogatások fejlesztéspolitikai, költségvetési és vállalkozói szempontból is a leghatékonyabbak. Az MFB a döntési folyamatban mindvégig ellenezte a piackonform (hiteltípusú) állami támogatások diszkriminációját, ami jelentősen szűkítette volna a magyar vállalkozások finanszírozási lehetőségeit.

Nem torzít
A de minimis támogatásoknak a fejlesztéspolitikai jelentősége azért kiemelkedő, mert nagyságuk még nem éri el azt az ösztönzési szintet, amely torzítaná a piaci versenyt, és/vagy befolyásolná a tagállamok közötti kereskedelmet. Ezért a Bizottság az ilyen típusú támogatásoknál nem kötelezi a tagállamokat az állami támogatás előzetes bejelentésére, és uniós vizsgálatára (notifikáció). Ez nagymértékben kibővíti a hazai gazdaságfejlesztés mozgásterét.

A novemberben elfogadásra kerülő rendelet több módosítási javaslata összhangban van a piac-konform támogatási rendszerek fejlesztésével. Az előzetes tervekhez képest kedvezően változik a hitel-típusú állami támogatások megítélése, a rendelettervezet továbbra is az ún. “átlátható támogatások” kategóriájába sorolja azokat.

Kedvezményes hitel 500 millióig
Az új szabályozás megemeli a csekély összegű állami támogatások felső határát, a jelenlegi 100 ezer euróról 200 ezer euróra. A felső határ emelése mellett fontos új elem, hogy a támogatás maximum összege a visszatérítendő támogatásoknál a tavasszal nyilvánosságra hozott tervekkel ellentétben az ún. bruttó támogatástartalom lesz, vagyis a hitelkonstrukciók esetében a piaci és a kedvezményes kamatozás közötti különbség. A kedvezményes hitel így a 200 ezer eurónál (55 millió forintnál) jóval nagyobb is lehet, a kondícióktól függően akár 450-550 millió forintot is elérhet.

Kedvező változás, hogy az Európai Bizottság 2005 decemberében elfogadott, a 2007 és 2013 közötti regionális támogatásokra vonatkozó új támogatási iránymutatása a támogatott területeken engedélyezi a vállalkozás-alapítások támogatását. A Magyar Fejlesztési Bank tevékenységének kiterjesztését segíti, hogy a Bizottság a közeljövőben a regionális támogatások területén is csoportmentességi rendeletet fogad el. Ennek értelmében az ilyen típusú támogatások szintén mentesülnének a notifikációtól.

Piac-konform
Az Európai Unió Bizottsága 2006. szeptemberében egyébként elfogadta Magyarország regionális támogatási térképét is, amely meghatározza, hogy egy-egy térségben a támogatás az adott fejlesztés támogatható költségeinek hány százalékát érheti el. A térkép 2007-2013 között alacsonyabb bruttó maximum támogatási intenzitást irányoz elő, ami az MFB Rt. számára – ugyanazon feltételek mellett (piaci kamatszinttel számolva) – kisebb támogatott hitel nagyságot tesz lehetővé. Ez a változás azonban teljes mértékben összhangban van a támogatások volumenének általános csökkentésével, a piac-konform támogatások előtérbe helyezésével.

A Bizottság az idén felülvizsgálta az állami kockázatitőke-intézkedésekre vonatkozó szabályozást is. Az MFB véleményével megegyezően, a korábbiaknál erőteljesebben érvényesítette a felzárkózó régiók fejlesztési igényeit. Az új szabályozás alapján a regionális politika által támogatott területeken a korábbi 1 millió euróhoz képest a 1,5 millió eurót is elérheti a kkv-k számára hozzáférhető sajáttőke nagysága. Az ezt meg nem haladó tőkét biztosító támogatási programoknál a Bizottság vizsgálata gyorsított jellegű, ami a vállalkozások finanszírozási lehetőségeit a későbbiekben kedvezően befolyásolhatja.