A SPAM nevű fűszeres húskonzervet gyártó vállalat sikertelenül próbált meg a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (OHIM) védjegyet bejegyeztetni a közkeletűen szintén ’spam’-ként ismert kéretlen levélszemetet jelentő kifejezésre.

A kéretlen leveleket azután a Monthy Python jelenet után nevezték el SPAM-nek, amelyben egy étterembe betérő vendég a menün csak ezt a fajta húskonzervet találja meg. A konzervet gyártó Hormel vállalat ezidáig nem lépett fel a megnevezés ellen, mert saját termékeit megkülönböztethette a kizárólag nagybetűs irásmód révén. Korábbi közömbösségét megcáfolva azonban a Hormel a közelmúltban két kérelmet is beadott annak érdekében, hogy a kisbetűs „spam” elnevezésre védjegyjogi védelmet kérjen, de sem az Egyesült Királyságban sem pedig az OHIM-nál nem járt sikerrel.

A Hormel az OHIM-hoz beadott kérelemben a ’spam’ védjegyet „elsősorban hálózati alapokon nyugvó üzleti tanácsadásra, szakértői, múszaki és számítógépes tanácsadó tevékenységre” továbbá „számítógépes szoftvergyártást és fejlesztésre” kérte.

Miután az európai hatóság első fokon elutasította kérelmét, a Hormel a döntés elleni fellebbezésében azzal érvelt, hogy egy angolul beszélő személy számára nem feltétlenül egyértelmű az, hogy a ’spam’ kéretlen levélszemetet jelent. Az OHIM másodfokon eljáró tanácsa ezt az érvet is visszautasította, leszögezve, hogy „a spam nem csak szakszótárakban, de általánosan ismert kifejezéseket tartalmazó szótárakban is a kéretlen levélszemetet jelenti.”

A másodfokú hatóság leszögezte, hogy a ’spam’ védjegy nem szolgálhat egyes áruk és szolgáltatások másoktól való megkülönböztetésére, és helyben hagyta a védjegybejegyzési kérelem tekintetében elsőfokon meghozott elutasító határozatot.