A brit kormány által készítettett és a héten nyilvánosságra hozott felmérés eredményei azt mutatják, hogy az internet térhódítása mellett a szigetország állampolgárai lassan jobban tartanak az online bűnözéstől, mint a hagyományos bűncselekményektől.

A Get Safe Online kampány keretében készült felmérésben válaszadók 21 százaléka magára nézve veszélyesebbnek tekintette az internetes bűnözést, mint a betöréseket. A brit kormány által végzett felmérés másik érdekes megállapítása szerint az internetes bűnözés terjedése révén fokozódó kockázatok miatt többen felhagytak az internet használatával. A BBC egyik független tanulmánya pedig arra a következtetésre jutott, hogy az internetről minden tizenöt percben érhet támadás egy Windows alapon működő számítógépet.

A Get Safe Online (Biztonságosan az interneten) kampány vezetője a napvilágra került adatok ismeretében felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb embernek elég lenne néhány apró lépést megtennie annak érdekében, a net használatából adódó kockázatok kiküszöbölése érdekében: „Tényleg léteznek problémák – mondta Tony Neate – de néhány könnyű elővigyázatossági lépés megtételével elérhető az igazán biztos internetezés.”

Sokak szerint az internetes bűnözéstől való félelem együtt jár azzal, hogy a britek életében a számítógép egyre fontosabb szerepet tölt be: az internethasználat terjedéséről szóló adatok fényében érthető, hogy az online bűnözéstől való félelem is növekszik.

Az Egyesült Királyság háztartásainak mintegy 57 százaléka rendelkezik internetkapcsolattal, melynek több, mint kétharmada szélessávú kapcsolat. Az idei év első hat hónapjában a brit fogyasztók körülbelül 13 milliárd fontot költöttek el az interneten és a megkérdezettek 52 százaléka intézte banki ügyeit elektronikus úton.

A megkérdezettek mintegy 18 százaléka azonban tartózkodik az online vásárlástól csak azért, mert fél, hogy valamely bűncselekmény alanyává válik.

A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a legtöbben még a legalapvetőbb lépéseket sem teszik meg az online biztonság megteremtése érdekében: a résztvevők 17 százaléka nem használ semmilyen vírusirtót, 22 százalékuknak pedig nincs tűzfala, továbbá 100-ból 22 ember nyitott már meg ismeretlen feladótól származó csatolmányt.

A felmérés eredményeként a brit kormányzat folytatja az internetes biztonságról szóló ismeretterjesztő kampányát és reméli, hogy a Get Safe Online révén sikerül az állampolgárok online ügyekben tanúsított elővigyázatosságát fokozni.