Minden ötödik felnőtt magyar lakos vált az elmúlt 5 évben betörés, lopás vagy erőszakos bűncselekmény áldozatává, ezzel az aránnyal az európai átlagot képviseljük— derül ki a 2005-ben végzett Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálatból, amelyben Magyarországon kívül még huszonhárom ország vett részt.

A magyar részvétellel történő nemzetközi ESS kutatás azt vizsgálta, hogy 23 ország lakosai mennyire érezhetik biztonságban magukat lakókörnyezetükben. A kutatásban részt vevő több mint 45 ezer válaszadót megkérdezték, hogy az elmúlt 5 évben volt-e a kérdezett vagy annak háztartásának valamely tagja betörés, lopás vagy erőszakos támadás áldozata.

Az adatok azt mutatják, hogy az európai országok lakosainak mintegy ötödét érték már ilyen atrocitások. A finnek esetében a legmagasabb az arány, minden harmadik finn felnőttet vagy annak családtagját rabolták már ki, vagy lett erőszakos bűncselekmény áldozata az elmúlt 5 évben. Németország és Ausztria ilyen szempontból biztonságosabb, hiszen ezekben az országokban csak minden tizedik ember volt az elmúlt időben bűncselekmény áldozata. Magyarországon az ilyen jellegű atrocitásokról a felnőtt lakosság 20százaléka számolt be, ez az arány az európai átlagot képviseli (21 százalék).
A kutatás szerint Magyarországon a 18 és 39 év közöttiek (25 százalék), a felsőfokú végzettségűek (27 százalék) és a Közép-Magyarországon (30 százalék) és Dél-Alföldön élők (26 százalék) az országos átlaghoz képest magasabb arányban váltak az elmúlt 5 évben betörés, lopás vagy erőszakos bűncselekmény áldozatává.

A felnőtt magyar lakosság 69 százaléka szerint (nagyon) biztonságos a saját lakókörnyékükön sötétedés után egyedül sétálni. Minden harmadik válaszadó mondta, hogy nem biztonságos éjjel végigmenni azokon az utcákon, ahol ők élnek. A Dél-Dunántúlon élők az átlagosnál magasabb arányban, 41 százalékban mondták, hogy sötétedés után nem kívánatos a lakókörnyékükön sétálgatni.