Helybenhagyta az I. fokú bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy szanki férfit, N. J.-t emberölési kísérlettel vádoltak meg.

Így a vádlott jogerősen 12 év fegyházbüntetés kapott és 8 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. A táblabíróság egyben kimondta, a vádlott által elkövetett bűncselekmény elnevezése helyesen: különös kegyetlenséggel, több emberen, 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete.

A korábban már 13 alkalommal büntetett, szakképzettséggel nem rendelkező vádlott, N. J. letartóztatása előtt színesfémhulladék-gyűjtőként dolgozott Kiskunfélegyházán egy vállalkozásnál. 1990-től élettársi kapcsolatban élt P. S.-el, s három gyermekük született.

A vádlott 2004. november 17-én szabadult előzetes letartózatásából, s visszaköltözött szanki házukba a családjához. Ezt követően rendszeresen italozott, ittasan gyakran veszekedett élettársával, az asszonyt többször is bántalmazta. Előfordult, hogy azzal fenyegetőzött: rágyújtja a házat, megöli a nőt, a gyerekeit és végez magával is. A családi konfliktusok miatt P. S. bejelentést tett a szanki polgármesteri hivatalban, de intézkedésre nem került sor.
2004. december 24-én a vádlott részben otthon, részben ismerősöknél italozott, ittas állapotba került, majd délután 4 óra körül hazament és lefeküdt aludni. Hat óra tájékán felébredt, vacsorázni kezdett, s eközben szidalmazta, késsel fenyegette élettársát, s azt mondta, megöli, rágyújtja a házat. Ekkor egyik gyermekük, N. D. (1998) az előszobában aludt, ifjabb N. J. (1991) és N. R. (1994) az egyik szobában tartózkodtak.

P. S. a fenyegetések miatt elszaladt a szomszédba rokonaihoz segítséget kérni, s három rokonával tért vissza. A vádlott kiabálást hallva több szomszéd is a vádlott házához sietett. N. J. ekkor a ház konyhájában állva mindkét kezében kést tartott. Az összegyűlt emberek megpróbálták megnyugtatni, s azt kérték, engedje ki a házból a gyerekeket. A vádlott erre nem volt hajlandó, a késekkel hadonászva azt kiabálta, aki be mer menni a házba, azt megöli, s végez magával is.
Ekkor az egyik odaérkező kiütötte a vádlott kezéből az egyik kést, mire a vádlott a másik kést letéve öngyújtót vett elő, egy ötliteres marmonkannából benzint locsolt szét a házban. Ezt többen észrevették, kiabálni kezdtek a gyerekeknek, hogy meneküljenek ki a házból. Ifjabb N. J. és N. R. ki tudott szaladni, az alvó N. D. azonban a kiabálásra sem ébredt fel, ezért az anyja berohant érte. Ekkor a vádlott meggyújtotta a benzinnel átitatott padlót, ami lángra gyulladt, a lobbanás az asszonyt és a kislányt kifelé lökte, mindkét sértett ruhája lángra kapott. Egy szomszéd – aki korábban azért ment be, hogy lecsillapítsa a vádlott dühét – is a házban rekedtek a tűz fellobbanásakor, de ki tudott menekülni. Nem sokkal később a vádlott is elhagyta az épületet, s bár az udvaron álló emberek földre lökték és bántalmazták, végül sikerült elfutnia, nem sokkal később a rendőrök fogták el.

A cselekmény következtében N. D. égési sérüléseket szenvedett, testfelületének 15 százaléka égett meg. Sérülései életveszélyesek voltak, csak a gyors, szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy nem halt meg. Égési sérüléseket szenvedett el a vádlott élettársa is, s bár a másik két gyermek, valamint a házban rekedt szomszéd nem sérült meg, mindhárman közvetlen életveszélyben voltak, csak a véletlenen múlott, hogy haláluk nem következett be. A cselekmény során a vádlott is 8 napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett, a szomszédok, rokonok által történt bántalmazás következményeként is több helyen megsebesült.
Ezek után különös kegyetlenséggel, több emberen, részben 14. életévét be nem töltött személyek ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2006. június 23-án N. J. (1968 – szanki lakos) vádlottat, s ezért 12 év fegyházbüntetésre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az ügyész, súlyosbítást kérve, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.