A testület a Médiatörvény 48. § (3) bekezdését alkotmányellenesnek nyilvánította, valamint állást foglalt a tájékoztatás kiegyensúlyozottságra vonatkozó passzusról.

Az Alkotmánybíróság a 2007. január 16-án elfogadott határozatában megállapította: az Alkotmány 61. § (2) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) 49. §-a alkalmazásakor a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a műsor jellegétől függően – az egyes műsorszámon belül, illetve a műsorszámok összességében kell vizsgálni. Emellett az Alkotmánybíróság a Médiatörvény 48. § (3) bekezdését alkotmányellenesnek nyilvánította. E rendelkezés a Médiatörvény 4. §-a alá nem tartozó panaszügyek (az úgynevezett egyéb panaszok) elintézésének a rendjét érinti.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabály formai és tartalmi szempontból sem felel meg az Alkotmánynak. Egyrészt, mert a jogszabálynak nem minősülő ügyrendre bízza az egyéb panaszokkal kapcsolatos eljárási rend szabályozását. Másrészt, mert alkotmányosan indokolt cél nélkül korlátozza az Alkotmány 61. § (2) bekezdésében biztosított sajtószabadságot. Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját a Panaszbizottság előtt folyamatban lévő ügyekre és az új szabályok megalkotására tekintettel 2007. június 30. napjában határozta meg.

Az Alkotmánybíróság határozatához Kovács Péter alkotmánybíró csatolt párhuzamos indokolást.