Rendbontás nélkül befejeződött a hét végén a kisebbségi önkormányzati választás. Csupán a kampányt zavarta meg egyetlen incidens: az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesét ököllel arcul ütötte a Lungo Drom egyik jelöltje. Lapzártakor a részvételi eredmény nyolcvanszázalékos volt, végleges eredményt csak szerdán tudhatunk.

Tegnap reggel hat és este hét óra között az ország több mint ezernégyszáz településén választott kisebbségi önkormányzatot a tizenhárom hazai kisebbség. Este nyolc óra után még csak a részvételi adatok váltak ismertté.

A voksokat ma megyénként, illetve a fővárosban a területi választási bizottságok nyilvános ülésein számolják össze. Az előzetes tájékoztató adatok már ma meglesznek, a hivatalos eredményeket szerdán állapítja meg az Országos Választási Bizottság.

A voksoláson alig több mint tízezer elektor vehetett részt, ők még az októberi helyi választások után lettek települési kisebbségi képviselők. Az új törvényi szabályozás értelmében területi önkormányzatot az a kisebbség alakíthat, amelynek az adott megyében legalább tíz településen van helyi kisebbségi önkormányzata. Az országos önkormányzat létrehozásának feltétele, hogy az adott kisebbségnek az ország egész területén legalább négy helyi kisebbségi önkormányzata legyen. Jelenleg a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán kisebbségnek van országos önkormányzata hazánkban.

A tegnapi választáson újdonságszámba ment, hogy nem volt kampánycsend, és az eddig megszokott elektori gyűlésekre sem került sor. Az előző választást még ez – a romáknál botrányoktól sem mentes – eljárás kísérte.

Igaz, egy incidens most is történt, még szombaton. Az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesét, Kövesi Vilmost egy kampányrendezvény után Vajda László Lungo Drom-jelölt ököllel bántalmazta.