A határon átnyúló kereskedelem élénkítése és a fogyasztói bizalom erősítése érdekében egy új jogi mechanizmust vezetne a fogyasztóvédelmi biztos.

Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztos tervei szerint Európában is meghonosítanák az amerikai „class action” rendszerét. Ez a jogi eszköz a társadalom egy csoportja számára fontos érdeket jelenít meg úgy, hogy a csoport egy vagy több tagja áll a bíróság elé, s a velük kapcsolatban hozott döntés kiterjed a többi érdekeltre is.

A fogyasztóvédelmi biztos várhatóan március 13-án jelenti be, hogy az általa felügyelt területen bevezetné a kollektív jogorvoslat intézményét, mely lehetővé tenné, hogy a hibás áruk vagy a kifogásolt szolgáltatások miatt az európai fogyasztók tömegkeresetet nyújtsanak be, és pert kezdeményezzenek.

Habár jó pár európai ország nemzeti hatáskörben már lehetőséget nyújt az efféle perekre, ám jelenleg nem létezik jogi alap arra, hogy az európai fogyasztók a határokon átívelve egyesítsék erőiket. A biztos abban reménykedik, hogy az új intézkedésnek köszönhetően a polgárok majd nagyobb kedvvel és bizalommal vásárolnak más tagállamokból is, ezzel is elősegítve az egységes piac hatékonyságát.