Az Európai Bizottság ma elfogadta az Európai Unióban betiltott légitársaságok harmadik alkalommal frissített közösségi listáját, amely mostantól elérhető a Bizottság internetes oldalán.

A felülvizsgált közösségi listával kapcsolatban ki kell emelni, hogy

  • most első ízben vettek le a listáról két, a megfelelő biztonsági intézkedéseket bevezetett légi fuvarozót,
  • öt ország fellépett a közösségi listán szereplő légi fuvarozók működésének beszüntetése érdekében,
  • két vállalat – a Pakistan International Airlines (PIA) és a szudáni Air West – számára új biztonsági intézkedéseket írtak elő közösségi szinten, és
  • két állam – Oroszország és Bulgária – önálló intézkedéseket vezetett be több légi fuvarozójára vonatkozóan.

Most első ízben két légi fuvarozót is levettünk a feketelistáról, miután egyértelmű lépéseket tettek a hibák kiküszöbölésére. Ez jelzi, hogy listánk nem csupán alapvető védelmet nyújt a nem biztonságos működés ellen, de erőteljesen és hatékonyan ösztönzi is a nemzetközi biztonsági normáktól eltérő vállalatokat a hibák kiküszöbölésére” – mondta Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke és a közlekedésért felelős biztosa.

A Bizottság által elfogadott, a repülésbiztonsági bizottság szakértőinek egyhangú véleményén alapuló döntések az alábbiak szerint foglalhatók össze:

  • Két önálló légitársaságot – Phuket Air (Thaiföld) és DAS Air Cargo / Dairo Air Services (Uganda/Kenya) – levettek a közösségi listáról. A légitársaságok igazolták a Bizottság számára, hogy pótolták azokat a súlyos biztonsági hiányosságokat, amelyek korábban az Európából való kitiltásukhoz vezettek.
  • Összesen 49 légi fuvarozó nevét vették le a listáról azért, mert azok működése megszűnt. Ennek oka, hogy az országok visszavonták (vagy nem újították meg) az engedélyeket, vagy hogy maguk a légitársaságok határoztak működésük beszüntetése mellett. Kazahsztánból kettő, a Kongói Demokratikus Köztársaságból hat, a Libériai Köztársaságból egy, Egyenlítői-Guineából harminchárom, és a Kirgisz Köztársaságból hét ilyen légitársaság került le a listáról. Ugyanakkor tíz, a Kirgiz Köztársaságban (4), Egyenlítői-Guineában (1) és a Kongói Köztársaságban (5) megalakult vállalat került fel a teljes kitiltást jelentő közösségi listára.
  • A Pakistan International Airlines (PIA) korlátozott működést folytathat, azaz a Közösség területén kizárólag Boeing 777 repülőgépével szolgáltathat.
  • Az Air West (Szudán) működésére vonatkozó korlátozást teljes körű tiltássá terjesztették ki, mivel még azon az egy repülőgépen is további hiányosságokat találtak, amelynek működését korábban engedélyezték a Közösség területén.
  • A Bizottság tudomásul vette Bulgária azon döntését, hogy öt bolgár légi fuvarozónak (Air Sofia, Bright Aviation Services, Heli Air Services, Skorpion Air és Vega Airlines) megtiltja a más EU tagállamokba, valamint Írországba, Norvégiába és Svájcba irányuló szolgáltatásait1. A döntés ideiglenes, hatálya pedig a megfelelő javító intézkedésektől függ, amelyeket a következő hetek folyamán a Bizottság és a bolgár hatóságok közösen vizsgálnak felül.
  • A Bizottsággal folytatott konzultációt követően Oroszország 2007. február 12-én kilenc nemzeti légi fuvarozó – az Aero Rent, a Tatarstan, az Atlant Soyuz, az Aviakon Zitotrans, a Centre Avia, a Gazpromavia, a Lukoil, a Russian Sky (Russkoe Nebo) és az Utair – számára megtiltotta a Közösség területére irányuló egyedi és charterjáratok működtetését. Kivételes körülmények között és szigorú vizsgálatok alapján azonban egyes járatok közlekedése engedélyezhető.

Végül a Bizottság és a tagállamok légiközlekedési szakemberei további előzetes véleménycserét folytattak a légi fuvarozók és egyes polgári légiközlekedési hatóságok biztonsági kérdéseivel kapcsolatban. A megbeszélések során nem merült fel igény a lista azonnali módosítására.