Összefognak a felszámolók és a gazdasági cégbírók azért, hogy még idén a parlament elé kerülhessen az új csődtörvény tervezete.

Attól tartanak ugyanis, hogy csak 2012 után születhet meg az új jogszabály, ha jövőre nem lép hatályba. Ez pedig nagy károkat okozhat a gazdasági szervezeteknél – állítja a felszámolók egyesületének elnöke.

Az új csődtörvény koncepcióját 2004 szeptemberében készítette el a Miniszterelnöki Hivatal mellett működő szakbizottság, de a választások után megtorpant a munka.

Az igazságügyi minisztérium szerint 2008 előtt nem várható fejlemény, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete illetve Cégbírók és Gazdasági Bírák Országos Egyesülete ezért ajánlotta fel, hogy összehozza a jogalkotó munka korábbi résztvevőit, és megpróbálják folytatni a munkát.

A legfrissebb adatok szerint idén, az első három hónapban egyetlen új csődeljárást sem indítottak itthon, 15 százalékkal nőtt viszont a végelszámolások és több mint 12 százalékkal a felszámolások aránya tavalyhoz képest.