Úgy tűnik, mégis lesz a költségvetés költekezését felügyelő testület. A kormány elképzelései szerint az új hivatal amerikai mintára működne.

Magyarország 2010 és 2014 között vezetheti be az eurót – ennél többet továbbra sem tudott mondani Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank Út az euróhoz című tegnapi konferenciáján. A kormányfő a konferencia bevezető előadásában emlékeztetett arra, az elmúlt éveket az jellemezte, hogy háttérbe szorult a gazdaság egyensúlyának, versenyképességének megtartása. Ehelyett a rövid távú jólétet és a fogyasztást ösztönző intézkedések kerültek előtérbe, Magyarország emiatt számos figyelmeztetést is kapott. A miniszterelnök szerint az utóbbi hónapokban világos hangsúlyváltás történt az egyensúly felé, aminek már megvannak az első biztató jelei. Veres János pénzügyminiszter szerint az új költségvetési szabályrendszer működését egy kormánytól független intézménynek kell véleményeznie, amely az Országgyűlésnek lenne alárendelve, ez lenne a költségvetési hivatal. Egy ilyen, az Egyesült Államokban már hosszú ideje bizonyító intézmény akkor lehet hatásos – nyomatékosította a pénzügyminiszter -, ha nem egyszerű, hanem minősített parlamenti többséggel jön létre, azaz politikai konszenzussal.

Az amerikai kongresszus Költségvetési Hivatala (CBO) többéves határozatokat készít elő a költségvetési prioritásokra. Ezek nem emelkednek törvényerőre, de hosszabb időszakra meghatározzák a büdzsé kereteit. A CBO független értékelést készít az elnök költségvetési javaslatairól, annak érdekében, hogy a közpénzeket a leghatékonyabban használják fel. Emellett a CBO jelentéseket ír a teljesítésről is, ezek azonban a pártsemlegesség megőrzése érdekében nem tartalmaznak ajánlásokat az elemzésekben feltárt problémák megoldását illetően.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a kormányfő bejelentésére úgy reagált: Gyurcsány Ferenc találgatásait az euró bevezetésének dátumáról már senki sem veszi komolyan. “Mikor a polgári kormánytól a szocialisták átvették a kormányzást, az ország olyan állapotban volt, hogy az új pénzügyminiszter maga is 2007-2008-ra tette az euró magyarországi bevezetésének dátumát” – olvasható a párt közleményében.

A jegybankelnök által megfogalmazott, kisebb létszámú monetáris tanácsra vonatkozó javaslatra nyitott a kormány – közölte Gyurcsány Ferenc az után, hogy Simor András tegnap átadta a sajtónak téziseit, miszerint egy Magyarország méretű országban a monetáris tanács optimális létszáma öt-hét tagú. Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a tanács létszámának csökkentése sem új információ, hiszen Simor András jegybankelnök parlamenti meghallgatásán is elhangzott javaslatként. A konferencián elmondottak különösebb piaci hatást nem váltottak ki. Ráadásul a piacok a nemzetközi ügyekre figyeltek – mondta.

A nemzetközi piacok a dollár gyengeségétől voltak tegnap hangosak. Az angol fontért 15 éve először adtak két dollárt, és a brit fizetőeszköz kurzusa 26 éves csúcsot döntött a dollárral szemben. Az euró dollárkurzusa is megközelítette a 2004 decemberi 1,367-es csúcsot.