A homoszexuálisok elleni atrocitások kapcsán fogadott el állásfoglalást az EP csütörtökön. A képviselők főleg a lengyel helyzetet kritizálják, és élesen bírálják a kormányt homofóbnak tekintett nyilatkozataiért. Sőt tényfeltáró küldöttséget is küldenének Lengyelországba.

Az Európai Parlament csütörtökökön, 325-124-150 arányban elfogadott állásfoglalásában az áll, hogy az EP „egyes európai országokban a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségek ellen irányuló gyűlöletbeszéd elterjedését figyelte meg”.

A szöveg emlékeztet: „márciusban a lengyel kormány miniszterelnök-helyettese és oktatási minisztere bejelentést tettek egy törvényjavaslatról, amely büntetné az iskolai »homoszexuális propagandát«, és ismertették e törvényjavaslat tartalmát, amely kilátásba helyezi az iskolaigazgatók, tanárok és tanulók elbocsátását, megbírságolását vagy börtönbüntetését a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek jogainak az iskolákban történő hirdetése esetén”.

A lengyel kormányfő is támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot, amelyhez hasonlót európai szinten is bevezetnének lengyel kormánytagok. Az állásfoglalás arra is kitér, hogy „a gyermekjogok védelmével foglalkozó lengyel ombudsman kijelentette, hogy jegyzéket készít azon munkakörökről, amelyekre nem lehet homoszexuálisokat felvenni”.

A lengyel kormány az Európa Tanács hivatalos diszkriminációellenes anyagainak terjesztését betiltotta, és megtagadta a leszbikusok, a melegek, a biszexuálisok és transzneműek szervezetei által támogatott projekteknek az Európai Ifjúsági Program keretében való finanszírozását is – áll a szövegben, amely ugyanakkor pozitív példaként hozza fel, hogy 2006-2007-ben több melegfelvonulást is rendeztek Varsóban, illetve Krakkóban.

Az EP „elítéli a politikai és vallásos vezetők hátrányos megkülönböztetésről tanúskodó, a homoszexuálisok ellen irányuló megjegyzéseit, mivel ezek, még ha később vissza is vonják őket, gyűlöletet és erőszakot szítanak”.

A parlament május 17-ét a homofóbia elleni nemzetközi nappá nyilvánítja.

Az állásfoglalás „emlékezteti valamennyi tagállamot, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint a gyülekezési szabadság joga akkor is gyakorolható, ha az nem egyezik a többségi társadalom nézeteivel”.

A képviselők felszólítják a lengyel hatóságokat, „tartózkodjanak a miniszterelnök-helyettes és az oktatási miniszter által bemutatott tervezethez hasonló jogszabályok előterjesztésétől és elfogadásától, illetve a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek szervezeteit megfélemlítő intézkedésektől”. A parlament azt is követeli, hogy a lengyel hatóságok „nyilvánosan ítéljék el az állami vezetők által tett, a szexuális beállítottság alapján való diszkriminációra felszólító és gyűlöletkeltő nyilatkozatokat, és tegyenek lépéseket azok ellen”.

Az EP tényfeltáró delegációt akar küldeni Lengyelországba „annak érdekében, hogy tisztább képet kapjon a helyzetről, és hogy párbeszédet kezdjen valamennyi érintett féllel”.

Az EP 2006 januárjában már állásfoglalásban tiltakozott a homofób megnyilvánulások ellen. Ebben a képviselők határozottan elítéltek minden, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.