Göncz Kinga külügyminiszter tegnap fogadta Anitta Underlint, a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies, IFRC) új budapesti székhelyű Európai Területi Hivatalának vezetőjét, és Habsburg Györgyöt, a Magyar Vöröskereszt elnökét.

Underlint a találkozón kiemelte: Budapest rendelkezik mindazokkal az adottságokkal, amelyek elősegíthetik a Hivatal sikeres működését.

Göncz Kinga megerősítette: A magyar kormány örömmel üdvözli az IFRC vezetésének döntését az Európai Regionális Hivatala Budapestre helyezéséről, és annak tevékenységéhez minden szükséges segítséget megad.

A regionális központ tevékenysége 53 országra, Nyugat-Európa, a szovjet utódállamok, a Dél-Kaukázus és Közép-Ázsia országaira terjed ki. Ezen túlmenően a Hivatal a tagszervezetek szolgálati kapcsolattartó és forrásközpontként működik majd.

A szövetség genfi Titkársága koordinálja és mozgósítja a nemzetközi vészhelyzetekben nyújtott sürgősségi segélyeket, ösztönzi a nemzeti társaságok együttműködését, és képviseli őket a nemzetközi színtéren. Élén 2003 óta a finn Markku Niskala áll. 14 regionális iroda és 63 helyi küldöttség feladata a nemzeti társaságok támogatása és tanácsadás a katasztrófavédelem és fejlesztési programok kapcsán, valamint a regionális együttműködés bátorítása. Jelenleg mintegy 80 segélyműveletet hajtanak végre szerte a világban. A szervezet 2007. évi költségvetése közel 400 m USD.

Budapesten 1993 óta működött az IFRC képviselete, amely egyben a Délkelet- és Közép-európai térséget lefedő regionális iroda. Tevékenysége kezdetben a balkáni konfliktusokra irányult elsősorban, az utóbbi években a segélyezésről, közvetlen programvégrehajtásról egyre inkább a térség nemzeti társaságai kapacitásainak megerősítésére került a hangsúly.

A dán származású Anitta Underlin 1993. óta dolgozik az IFRC-nél. 2003-2004 között az IFRC Kelet-Afrikai Szubregionális Irodájának, majd a Kelet-Afrikai Regionális képviseletének vezetője. 2006. novembere óta az IFRC Dél-Ázsiai Regionális Képviseletét vezeti.