A Fidesz javaslatait is tartalmazza az a rendőrségi törvényhez benyújtott bizottsági módosítójavaslat-csomag, amelyet a honvédelmi és rendészeti bizottság tagjai egyhangúlag támogattak. Ennek szellemében megszülethet a megállapodás a rendőrség és a határőrség összevonásáról.

A Fidesz feltételei között szerepelt, hogy az új, összevont szervezet az összes rendőrt, valamint határőrt átveszi, és továbbfoglalkoztatja. Azt is kikötötték, hogy az új rendőrség anyagi forrásai továbbra is biztosítottak legyenek. A két szervezet összevonásának feltétele, hogy Magyarország csatlakozhasson a schengeni határövezethez 2008. január elsejétől. A múlt héten a bizottság MSZP-s tagjai és a kormány képviselői támogatták az ellenzéki párt módosító javaslatainak többségét. Így a Független Rendészeti Panasztestület öt tagját – a kormány korábbi szándékaival ellentétben – nem a miniszterelnök nevezi majd ki. Ehelyett az emberi jogi és rendészeti bizottság állít jelölteket, akiket az Országgyűlés kétharmados szavazással választ majd meg.

A testület feladata lesz az állampolgárok részéről vitatott rendőrségi intézkedések kivizsgálása. Az ellenzék a törvény elfogadásához kötötte azt is, hogy a gumilövedék kerüljön ki a rendőrségi törvény tömegoszlató eszközeinek sorából. Az MSZP támogatta ezeket a javaslatokat. Az Országgyűlés a jövő héten szavaz a módosító indítványokról. A törvényjavaslat zárószavazása június 25-én lesz.

A Fidesz további módosításként nyújtotta be, hogy a rendőr az intézkedés megkezdése előtt köteles nevét, azonosító számát, szolgálati helyét, valamint az intézkedés tényét és célját közölni, továbbá – ha az a rendőri intézkedés eredményességét nem veszélyezteti – köteles szolgálati igazolványát felmutatni. Az MSZP a rendészeti bizottságban egyetértett ezzel a javaslattal is. Az ülésen a szocialisták felajánlották, hogy erre a javaslatra ősszel térjenek vissza, mivel egy alkotmánybírósági döntés miatt esedékes törvénymódosítás során a kormány ezzel tartalmilag azonos változtatást nyújt be a jogszabályhoz.