Az Európai Parlament közlekedési szakbizottsága hétfő esti strasbourgi ülésén szavazott a postai szolgáltatások liberalizációjával foglalkozó jogszabályról. Ez a dosszié várhatóan a júliusi plenáris ülésen kerül a teljes parlament elé.

Az egyelőre szakbizottsági szinten – 38 igen és hat nem szavazattal – elfogadott szöveg szerint a tagállamokban még meglévő postai monopóliumoknak legkésőbb 2010. december 31-én meg kell szűnniük. (Az Európai Bizottság 2009. január 1-jét, tehát két évvel korábbi liberalizációt javasolt.) Az új tagállamok – így Magyarország is – további két évet kapnának a felkészülésre. A piacnyitás értelmében a nemzeti postaszolgáltatóknak megszűnik a monopóliumuk az 50 grammnál könnyebb levelek szállítására.

A leveleket az egész Európai Unió területén legalább hetente öt napon, naponta legalább egyszer kell kézbesíteni, illetve összegyűjteni.