Javaslattal fordult a BKV az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz, hogy ellenőreik teljes hatósági jogkört kapjanak.

Így a jegyellenőrzéseknél adott esetben nem lenne szükség rendőr közreműködésére – tájékoztatott Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. Hozzáfűzte: márciusban kezdődött a bliccelés elleni kampány. A megerősített ellenőrzéseket a metróvonalak mellett a jövőben a felszíni járatokra is szeretnék kiterjeszteni. Kísérleti jelleggel a 161-es buszjáratnál már alkalmazzák a módszert, az utasok csak előzetes kontroll után szállhatnak fel a járműre. A BKV az új akció miatt átképezte biztonsági őreit, így ők is részt vesznek az ellenőrzésben. A közlekedési vállalatnál felvetődött az ötlet, hogy hasonlóképpen a miskolci példához, Budapesten is rendőri kíséret mellett végezzék munkájukat az ellenőrök. “A tárgyalások még folynak a BRFK-val, döntés az együttműködésről legkorábban szeptemberben születhet” – közölte a szóvivő.

Az év végéig újra kiírják az elektronikus jegykezelő rendszerre a pályázatot, és 2008-ban kísérleti jelleggel, 2009-ben pedig véglegesen bevezetnek.