Jelentősen csökkent 2007 első fél évében a közbeszerzések összértéke. Szakértők szerint ennek hátterében főként a beruházások visszaesése áll.

Az idei év első fél évében 623 milliárd forint volt a közbeszerzések összértéke. Ez jóval elmarad a tavalyi esztendő azonos időszakában mért 840 milliárd forinthoz képest. Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke tegnapi tájékoztatóján több okot is említett a jelentős csökkenés magyarázatára. Szerinte 2006 rekordévnek számított, mert az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében számos közbeszerzési eljárás indult, autópálya-építési boom volt, és az állam, valamint az önkormányzatok a választási év miatt előre hozták közbeszerzéseiket.

Az idei év első fél évében már más volt a helyzet. Berényi Lajos szerint a kiadások visszafogása csökkentette a közbeszerzési kiírásokat, főként az építési beruházások és az árubeszerzések területén. Részesedésük harmincöt, illetve huszonöt százalék körül alakult. Az adatokból kiderül, hogy egyedül a szolgáltatási tárgyú megrendelések értéke növekedett. Részesedésük az összértéken belül meghaladta a negyven százalékot. Az elnök szerint 2007-ben egyedül az Új Magyarország fejlesztési terv milliárdjai jelenthetnek dinamizálást. A csökkenés legfőbb okaként lapunknak Bod Péter Ákos is a beruházások visszaesését nevezte meg. A közgazdász elmondta, hogy tíz éve nem volt arra példa Magyarországon, hogy valamilyen módon a beruházások mértéke ne emelkedett volna. A szakember szerint az uniós forrásoktól valóban lehet élénkülést várni, ám a pénzek jelentős része nem folyik majd át a közbeszerzési csatornán. A támogatások ráadásul nem biztos, hogy még ebben az évben megérkeznek az országba. Ezt valószínűsíti az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége is, amely inkább 2008. elejétől számít az Új Magyarország fejlesztési terv első forintjaira. A Közbeszerzési Döntőbizottságnál egyébként 2007 első fél évében 326 alkalommal támadtak meg közbeszerzési döntést, és kilencvennyolc esetben állapítottak meg jogsértést.