Az uniós államok többségében van ingatlanadó, melynek mértéke legfeljebb két százalék. Ez Magyarországon túl magas lenne – jelentette ki Kovács László.

Kovács László az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy érthető, hogy a magyar kormány tervezi az ingatlanadó bevezetését, amely az unió 23 tagállamában létezik.

A biztos hozzátette, hogy célszerű olyan értékhatárt megállapítani, amely alatt az ingatlan nem adózik, vagy csak keveset, hogy az átlagos anyagi helyzetű embereke ne jussanak lehetetlen helyzetbe.

A magyar kormány elképzeléseiről Kovács László úgy vélekedett, hogy az ingatlanhoz kötődő, jelenleg is létező adónemek – például a kommunális adó és az építményadó – összevonása nem okoz többletkiadást az érintetteknek.

A kiemelkedően magas értékű ingatlanoknál nyilván magasabb lesz az összeg, mint az összevont kisebb adók értéke – tette hozzá. Kovács László utalt arra, hogy az ingatlanadó az uniós államok többségében 1-2 százalék.