Az őszi rendőrségi túlkapások vizsgálata érdekében létrejött civil jogászbizottság, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság vezetői közötti megbeszélés után kiadott közlemény némely mondata azt sejteti, hogy egymás keblére borultak a tárgyalásokon, és együtt éltették a rendőrség “szolgálunk és védünk” jelmondatát.

Morvai Krisztina, a civil jogászbizottság társelnöke elmondta: a szeptember–októberi események óta az emberek tekintélyes hányada ismét úgy érzi, a rendőrség a kormány kinyújtott karjává, magánhadseregévé vált. Közös érdek, hogy ez a baljós érzés megszűnjön – ebben a bizottság készséggel segít saját tényanyagával és kapcsolatrendszerével, ez azonban nem jelenti az eddig követett elvei és gyakorlata feladását. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a rendőrség kizárólag a civil társadalomé, feladata a bűnözés elleni küzdelem, a közrend fenntartása és az alkotmányos alapjogok – például a szólásszabadság, a gyülekezési jog – gyakorlásának biztosítása.

Morvai Krisztina szerint az új rendőrségi vezetők egyrészt széles látókörű, nemzetközi tapasztalatú szakemberek, másrészt szeretnének sokáig a helyükön maradni – érdekük tehát a mindenkori kormánytól való függetlenség. Ha a jogállami normáknak megfelelően ellenállnak a politikai nyomásnak, hosszú távon csak a civil társadalom tudja őket megvédeni. Újra kell gondolni a népszuverenitás fogalmát, és tudatosítani kell az emberek fejében: az állam hatalma a néptől ered, nem pedig egy vagy két éppen hatalmon levő párttól – jelentette ki a büntetőjogász.

A civil jogászbizottság részéről a tárgyalások folytatásának alapfeltétele, hogy az őszi események idején hibásan eljáró, alacsonyabb szintű vezetőket és a brutálisan fellépő rendőröket eltávolítják a testülettől, mert nem fordulhatnak elő még egyszer az akkori események. További feltétel az is, hogy megfelelő kártérítést kapnak a bántalmazott, meghurcolt emberek. Az új vezetők vállalták: nem söprik a szőnyeg alá a vizsgálatokat, megteszik a megfelelő lépéseket.

Szóba került a megbeszéléseken az is, hogy az idén október 23-án több ’56-os szervezet szeretne méltóképpen emlékezni a forradalomra.

Morvai Krisztina jelezte: a civil jogászbizottság ismét meghív megfigyelőnek nemzetközi közéleti szereplőket, és a tervek szerint elviszik őket egy bemutatkozó látogatásra a rendőrség vezetőihez. “Akivel az ember megiszik egy kávét, annak nem lövi ki a szemét” – hangzott az optimista jóslat.