Ezen a héten az EU-ban lassan megindul a munka. Az EP képviselők készülnek a szeptemberi plenáris ülésre, míg a portugál elnökség gőzerővel az új alapszerződés szövegezésén dolgozik.

A portugál elnökség legfontosabb feladata az új alapszerződés megszövegezése, melyet Lisszabon a következő nyolc hétben szeretne befejezni. A júniusban elfogadott tervezetet jogi szakértők vizsgálják, míg az EP három delegált képviselője kedden (2007. augusztus 28.) Jose Manuel Barroso bizottsági elnökkel találkozik. Egyes EP képviselők attól tartanak, hogy a szerződés homályos megfogalmazása a Parlament az EU törvényhozásában betöltött szerepének rovására mehet.

Az EP képviselők is lassan visszatérnek a nyári szünetről, hogy a szeptemberi plenáris ülésre készüljenek. Az alapjogi ügynökség hétfőn (2007. augusztus 27.) teszi közzé éves jelentését a rasszizmus és idegengyűlölet helyzetéről az EU-ban, míg az európai szomszédságpolitika jegyében Jordániáról és Azerbajdzsánról is tárgyalnak a képviselők. Kedden (2007. augusztus 28.) Ukrajna lesz a középpontban, amikor az EP képviselők az ukrán politikai pártok delegációival tárgyalnak.

Pénteken (2007. augusztus 31.) kerül sor Lisszabonban a környezetvédelmi miniszterek ülésére.