Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egynapos, hivatalos látogatást tett pénteken Budapesten, találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel, Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, szűk körű tárgyalást folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Demszky Gábor főpolgármesterrel.

A francia elnök Sólyom Lászlóval történt megbeszélését követő sajtótájékoztatón kiemelte: Franciaország jelen akar lenni Közép-Európában és Magyarországon is. Sarkozy azt mondta, nagyon sok minden fog eldőlni ebben a térségben, például az, hogy Európa mennyire képes a gazdasági fejlődésre. Kiemelte: Franciaország felfogásában nincs különbség kis és nagy országok között. “Csak egyenlő, egyenértékű nemzetek és államok vannak” – jelentette ki a francia köztársasági elnök.

A két államfő tárgyalt a kisebbségi kérdésekről is. Sarkozy azt mondta: Franciaország számára nagyon fontos a stabilitás és a béke, és semmiféle jellegű területi demarkációt nem tudunk támogatni. De teljes mértékben megértem, milyen kulturális és érzelmi kapcsolatok vannak a határon túli magyarok és a magyarországi magyarok között – jelentette ki.

Közölte: Franciaország támogatja az egyéni jogokat, viszont “visszafogottabb az álláspontunk a kollektív jogokkal kapcsolatban”. Mint hangsúlyozta, a kisebbségek kérdésének ügye egy szeminárium témája lehetne.

Sólyom László a téma kapcsán úgy fogalmazott, hogy saját kisebbségeink kulturális azonosságát, identitását fenn kell tartani.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tartott közös sajtóértekezleten Nicolas Sarkozy szólt a reformok szükségességéről és az energiapolitikáról is.

Előbbi kapcsán arról beszélt, hogy a reformok tehetik versenyképessé az Európai Uniót. A reformok szükségessége mellett érvelt Gyurcsány Ferenc is. Földrajzi helyzeténél fogva kiemelkedő szerepe van Magyarországnak Európában, Franciaország is stratégia partnerséget szeretne kialakítani a magyarokkal – hangsúlyozta a francia elnök.

A két vezető a tárgyalás után bejelentette: közösen fordulnak az Európai Parlament néppárti és szocialista frakciójához annak érdekében, hogy megalakuljon az EU úgynevezett Bölcsek Tanácsa.

Az energiapolitikáról szólva a francia vezető azt mondta, valódi energiapolitikára van szüksége a uniónak, ebben Magyarország stratégiai partner lehet.

Az MTI kérdésére a francia elnök hangsúlyozta: támogatják a Nabucco gázvezeték tervét, az azonban még vita tárgya, hogy abban milyen szerepet játszhat a Gaz de France. Nicolas Sarkozy szerint a megújuló és a nukleáris energiára is nagy hangsúlyt kell fektetni a szénhidrogén-készletek felváltása kapcsán.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, valamennyi uniós tagállam érdeke, hogy közös energiapolitika legyen: az oroszországi versengő beszerzési útvonalakkal, a beszerzések összehangolásával.

Az Országházban tartott beszédében a francia államfő hangsúlyozta: az EU decemberi csúcstalálkozóján javasolni fogja egy 10-12 tagból álló testület létrehozását, amelynek feladata a 2020-2030-as évek Európája küldetésének átgondolása lesz. A francia elnök a reformra váró területek között a bevándorlást, az energiafüggőség ügyét, a közös európai biztonság és védelem kérdését, valamint Koszovó státusának megoldását említette. (2008 második félévében Franciaország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Nicolas Sarkozy szimbolizálja azt a megújulást, amire Európának szüksége van. A pártelnök a megbeszélés után hangsúlyozta: nagy várakozással tekintenek Sarkozy elnöksége elé, mert meggyőződésük, hogy Európának szellemi és gazdasági megújulásra van szüksége, amihez vezető személyiségek kellenek. Sarkozy szimbolizálja azt a megújulást, amire egy erős Európa megteremtése érdekében szükség van – tette hozzá. Orbán Viktor egyetértett Sarkozyvel abban, hogy a megújulás érdekében Európának bátran meg kell céloznia a teljes foglalkoztatottságot, az európai gazdaságpolitika középpontjába pedig a munkát és a munkahelyteremtést kell állítani.

A nap folyamán a francia elnök Szili Katalin társaságában megtekintette a Szent Koronát, megmutatta az Országgyűlési Könyvtár két 18. századi francia könyvritkaságát, majd a francia államfő aláírta az Országgyűlés vendégkönyvét, és dedikálta számára Vallomások című kötetét.

A francia köztársasági elnök találkozott Demszky Gáborral, aki megmutatott két épülő metróállomást – a Gellért térit és a Fővám térit -, a Corvinus Egyetem most elkészült épületét, a Szabadság híd felújítását és beszélt a Közraktár-projektről is. A főpolgármester közölte, hogy francia cégek is részt vesznek több kiemelt fővárosi beruházásban. A köztársasági elnök válaszában azt mondta, nagyon tetszik neki Budapest, látja, mekkora fejlődésen ment keresztül a város.

Nicolas Sarkozy hivatalos látogatása befejeztével elutazott Magyarországról.