Az ORTT szerint “egymással összehangoltan” kell előkészíteni és elfogadni az általános és a közszolgálati médiumokra vonatkozó szabályozást – derül ki az Országos rádió és televízió testület (ORTT) napokban elfogadott,a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) vitaanyagához benyújtott véleményéből.

“A kereskedelmi szféra esetleges közszolgálati feladatainak a meghatározása nem képzelhető el a közszolgálati műsorszolgáltatókra vonatkozó részletes szabályok nélkül”, miközben versenytársaikhoz képest hátrányos helyzetbe hozza a közmédiumokat, ha később születnek meg a rájuk vonatkozó szabályok – érvel a médiahatóság.

Az ORTT emellett jelzi: fontosnak tartja, hogy az Országgyűlés a jelenlegi szabályozásnál részletesebben határozza meg a közszolgálati műsorszolgáltatások feladatait, kereteit, ezen belül a közszolgálati műsorszolgáltatások számát és jellegét, ezek finanszírozását

Akárcsak azt, hogy “ezek megvalósulásának ellenőrzésére megrendelői pozíciójából adódóan megfelelő ellenőrzési mechanizmusokat működtessen”.

A médiahatóság – részletek említése nélkül – úgy fogalmaz: alkotmányossági szempontból aggályosnak ítéli a NAMS-ban megfogalmazott, a közszolgálati műsorszolgáltatókkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlására vonatkozó javaslatokat; az MTI információja szerint itt is a külön időpontban szabályozást helyteleníti az ORTT.

Ugyanakkor “kifejezetten egyetért” a véleménymonopólium elkerülésére, a koncentráció korlátozására vonatkozó stratégiai elképzelésekkel, a véleménybefolyásoló képességen alapuló szabályozással.