A GKM szerint túl korai lenne az EU által kitűzött határidő, ezért Magyarország szükség esetén élni fog a kétéves átmeneti mentességgel.

Erre a lépésre lehetőséget adott az uniós postai irányelv, mely engedélyezi, hogy a teljes piacnyitás megfelelő felkészülési idő mellett valósuljon meg. Ennek megfelelően és az Európai Parlament javaslatával összhangban, az újonnan csatlakozott és a kevésbé felkészült tagállamok a céldátumként megjelölt 2010. december 31-i időponthoz képest maximum kétéves, átmeneti mentességben részesülhetnek.

A szakminisztérium tájékoztatása szerint a magyar kormány támogatja a postai liberalizációt, így az erre való felkészülést is megkezdte már. Ugyanakkor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által készített hatástanulmány szerint az Európai Bizottság által korábban javasolt 2009-es piacnyitás a magyar postai ágazat számára túl korai lett volna, ezért jelezte, hogy szükség esetén élne az átmeneti mentességgel.

A GKM a tájékoztatás szerint az érintett tárcák és hatóságok bevonásával folyamatosan elemezni fogja a piac felkészültségét és ennek megfelelően hozza meg a piacnyitáshoz kapcsolódó döntéseket.

Eddig összesen 11 tagállam jelezte, hogy szükség esetén élni kíván az átmeneti mentesség lehetőségével: Ciprus, Csehország, Görögország, Magyarország, Málta, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Románia és Szlovákia.