Az öt évvel ezelőtti helyzethez képest mára felére csökkent a vállalkozások bejegyzésének ideje az Európai Unió 15 régi tagállamában, ahol jóval kevesebbe is kerül a cégalapítás – húzza alá az új kis- és középvállalkozási politika első két évéről készült jelentésében a Bizottság.

A kis- és közepes méretű vállalkozások vették ki legjobban részüket az elmúlt két évben a foglalkoztatás növeléséből, különösen az építőiparban, a közlekedésben, a kommunikációban és a turizmusban – állapítja meg az új uniós kkv-politika első két évéről készült jelentés, amelyet hétfőn (október 8.) tett közzé az Európai Bizottság.

A jelentésből az is kiderül, hogy 2007-ben az EU 15 régi tagállamában átlagosan 554 euróra csökkent a cégalapítás költsége a 2002-ben mért 813 euróhoz képest. A cégalapítás is fele annyi időbe telik ma – 24 nap helyett 12-be – a régi tagállamokban, mint öt évvel ezelőtt. De nem csak könnyebben lehet céget alapítani, a vállalkozói ismeretek oktatása is mind inkább az iskolai oktatás része lesz. Érdekesség, hogy az új tagállamok polgárai általában vállalkozóbb szelleműek, mint a régiekéi: az EU10-ekben a megkérdezettek 40 százaléka, a fiataloknak pedig a 62 százaléka önfoglalkoztató kíván lenni, miközben az EU15-nél csak 28%, illetve 48% az arány.

Az Európai Bizottság az ellen a jelenség ellen is tenni kíván, hogy a vállalkozások kudarca ne maradjon örök bélyegként a vállalkozókon és merjenek újrakezdeni. Brüsszel ezért egy „második esély politika” kialakítására sürgeti a tagállamokat és ebből a célból ajánlásokat készül majd megfogalmazni számukra.