Mindkét félnek növelheti a presztízsét, ha az ombudsmanok és a civil szervezetek együttműködnek – jelentette ki Szabó Máté, az állampolgári jogok újonnan kinevezett országgyűlési biztosa csütörtökön (október 25.), a civil szervezetekkel tartott megbeszéléséről szóló sajtótájékoztatón Budapesten.

Közös fellépésük azonban csak akkor lehet sikeres, ha munkamegosztásban tevékenykednek, és kihasználják, hogy az ombudsman jogköre jóval szélesebb körű a civil szervezetekénél – mondta. Szabó Máté, aki célkitűzéseként említette, hogy az ombudsmanok hivatalai a központi és helyi igazgatási szervekre hatást gyakorolva az ügyeket gyorsabban intézzék el.

Ezzel kapcsolatban a civil szervezetek panaszát tolmácsolta Szabó Máté, amelyek az ombudsmani hivatal lassú ügyintézését rótták fel, ugyanis volt olyan eset, amit csak két év alatt intéztek el. Ennek orvoslására úgynevezett front office-szolgáltatást szeretnének elindítani, amelynek keretében szükség esetén személyesen keresik meg a panaszosokat – jegyezte meg.

A sok benyújtott panasz mozaikszemként adja ki az állampolgárok legjelentősebb problémáit, s ez bizonyos tendenciákra hívja fel a figyelmet – közölte.

Szabó Máté ismertette, hogy az utóbbi időkben az egészségügyi és társadalombiztosítási reformok kapcsán merül fel a társadalom részéről a legtöbb panasz, ami rengeteg visszás élethelyzetet hoz létre. Ennek kapcsán szólt arról, hogy javasolta Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek az egészségügyi miniszteri biztos tisztség létrehozását.

Az állampolgári kötelezettségeket az állami szervek szigorúan előírják, ennek ellensúlyozására szükség van a magas hatásfokú jogvédelemre – tette hozzá. Mint kiemelte: különösen nagy volt a zöldszervezetek érdeklődése az ombudsmani munka iránt.