Az eredetinek kinéző hamisítvány a legjobb üzlet. Úgy látszik, erre az internetes bűnözők is rájöttek, hiszen az idén minden eddiginél tökéletesebb ál-honlapok és valódinak tűnő e-mailek révén próbálták az adathalászok megszerezni személyes, banki adatainkat, illetve vásárlásra bírni bennünket, átlagos felhasználókat.

“A bűnözők a profi üzletemberekhez hasonlóan a marketing eszközeivel támogatják, propagálják tevékenységüket – természetesen saját, külön bejáratú csatornáikon keresztül.” – mondja Tom Liston az SANS internet Storm Center képviselője. Minél többen tudnak majd arról, hogy spamek segítségével a szó szoros értelmében fillérekért lehet elérni a fogyasztókat – egy több millió e-mailt kiküldő számítógépes zombi hálózat, vagyis egy botnet már 100 dollárért is bérelhető, tehát feleslegesnek tűnik többezer dollárért hirdetni – annál többen fognak élni is a lehetőséggel.

Egy lépéssel a fejlesztők előtt

Természetesen az internet és az e-mail forgalom biztonságát garantáló programok fejlesztői sem ülnek babérjaikon, hiszen egyre gyorsabban ismerik fel az új vírusokat, kémprogramokat, így a felhasználók egy-egy káros alkalmazás felbukkanása után akár egy órán belül is védelmet kapnak, aspamszűrők pedig egyre több szűrési módszert alkalmaznak, amelyek képesek az Excel, PDF, vagy akár az MP3-as formátumban érkező kéretlen leveleket is kiszűrni. A bűnözők ezért nem nyílt támadásokkal gyűjtenek adatokat, hanem valódinak tűnő e-mailek, honlapok mögé rejtőzve kémprogramok segítségével nyitnak hátsó kiskaput számítógépünkhöz. Így például a YouTube-on is számtalan olyan videó tekinthető meg, amely lejátszása alatt egyúttal jelszólopó, billentyűzetfigyelő szoftver települ gépünkre. S ami a leginkább szembetűnő volt az év folyamán: szinte minden nagyobb támadás pontosan időzített volt, tökéletesen alkalmazkodva az üzleti és a fogyasztói élet szokásaihoz.

Az amerikai Superbowl döntője előtt az eseménynek otthont adó Dolphin Stadion honlapját fertőzték meg, s az idelátogató szörfözők gépére titokban kémprogramok települtek. A Cyber hétfőn, vagyis a hálaadást követő hétvége után – amely hagyományosan a legnagyobb kiskereskedelmi forgalmat generáló nap az évben – a Sunbelt Software képviselői 40.000 olyan hamis oldalt találtak, amelyek álkulcsszavak segítségével a Google keresési eredményei közt az élre kerültek.

Az ajándékok után böngésző internetezők ebben az esetben is kémprogramokkal lettek “gazdagabbak”. “A Google ugyan viszonylag gyorsan eltávolította ezeket az oldalakat, ám önmagában az is elég ijesztő, hogy a világ legnagyobb keresőjét pár órára is teljesen át tudták verni.” – mondja a spamszűrő és védelmi szoftvereket fejlesztő Sunbelt magyarországi képviseletének vezetője, Bódis Ákos. A 2007-es év arra is rácáfolt, hogy létezik olyan fájlformátum, amely mögé nem lehet trójai programokat csempészni, így például a PDF, a képek és a videók egyaránt fertőzésveszélyt hordozhatnak magukban.

Spamözön – napi 120 milliárd kéretlen levél világszerte

Az év legnagyobb újdonsága a változatos csatolmányformátumok mellett kétség kívül az volt, hogy a legjobban szervezett spamtámadások során a felhasználók teljes neve és pontos e-mail címe jelent meg. A spammerek a MySpace, a Facebook és egyéb közösségi portálokon gyűjtötték össze az elérhetőségeket – s erre Magyarországon is volt példa: Nagy Sándor nevű e-mailező 600.000 magyar e-mail címet gyűjtött össze és kínált eladásra. Amerikában a legsikeresebb Storm worm nevű féregnek hála a becslések szerint 100%-kal nőtt a spamek száma 2006-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 120 milliárd kéretlen levél terheli a világ teljes hardver-erőforrásait – vagyis egy átlag felhasználó naponta 20 spamet kap.