Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást kért az ügyész a Globex-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla szerdai másodfokú tárgyalásán.

A 2006 decemberében kihirdetett elsőfokú ítélet szerint Postáné Vellai Györgyike első rendű vádlottat, a Globex egykori vezérigazgatóját két év hat hónap, Vajda László, másodrendű vádlottat, a cégcsoport egyik tulajdonosát pedig egy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték.

Mivel a büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják, ezért az elsőfokú ítélet szerint sem az első-, sem pedig a másodrendű vádlottnak nem kellett börtönbe vonulnia.

A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfóliókezelés, illetve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.

A szerdai tárgyaláson az ügyész azt kérte, hogy a táblabíróság eljárási hibák miatt helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és utasítsa új eljárásra a Fővárosi Bíróságot.

A tárgyalásra néhány kisbefektetőt is meghívtak. Hárman is azt mondták felszólalásukban, hogy megtakarított pénzük veszett oda, és legalább a befektetett tőkéjüket szeretnék viszontlátni.

Postáné Vellai Györgyike ügyvédje azt kérte, hogy valamennyi vádpont alól mentse fel a bíróság védencét.

Postáné Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban fogták el 1999 januárjában, majd a magyar hatóságok 1999 áprilisában előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Fogva tartásukat két és fél év után, 2001 augusztusában, házi őrizetüket pedig 2002 júliusában szüntette meg a Fővárosi Bíróság.