A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a korábbi éveknél színvonalasabban végezte tevékenységét – jelentette ki Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, amikor bemutatta az NBH elmúlt évi munkájáról készített könyvet.

Az NBH egyik legfontosabb feladata volt a terrorizmus elleni küzdelem, annak ellenére, hogy Magyarország továbbra sem szerepel a terrorista célországok között. A társszervekkel a terrorizmus megelőzése érdekében kialakított együttműködés a miniszter elmondása szerint korábban soha nem látott mértékűvé vált tavaly. Szilvásy György hozzátette: az ország schengeni csatlakozásából fakadóan felértékelődött a magyar útlevél, ami megnöveli az illegális migráció elhárításában közreműködők – így az NBH – felelősségét is. Példaként hozta, hogy Afrikából – különböző terrorista szervezetek tagjaiként – többen érkeznének az országba azzal, hogy itt házasságot kössenek és letelepedjenek. Az NBH jelentős eredményeket ér el ennek megakadályozásában.

Döntéshozókkal keresik a kapcsolatot a bűnözők

Szintén fontos feladata volt az NBH-nak a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Az NBH tapasztalatai szerint a szervezett bűnözés törekszik arra, hogy beépüljön – a vállalatok tulajdonosi struktúráján keresztül – a gazdasági szférába. Keresi a közszférával, a politikusokkal, a döntéshozókkal a kapcsolatot az önkormányzati és a kormányzati szférában egyaránt. Az NBH-nak meg kell védenie ezeket a szervezeteket a befolyásolástól. A miniszter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az NBH a közelmúltban felderített egy olyan cselekménysort, amely során egy APEH-középvezető – pozícióját felhasználva – leállíttatta gazdasági társaságok vizsgálatait, a már kiszabott szankciókat pedig mérsékelte.

Kiemelt feladat az EU-források figyelése

Az NBH 2008. évi kiemelt feladata az uniós források felhasználásával kapcsolatos visszaélések, törvénytelen befolyásolások megakadályozása. Szilvásy György elmondása szerint az NBH jelentős sikereket ért el ezen a területen, több kormánypárti és ellenzéki városvezető levélben köszönte meg az NBH munkáját.

A szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban a miniszter megjegyezte: 2006-tól és 2007 elejétől eltérően ma már nem élveznek politikai-társadalmi támogatást, és ez visszahat a tevékenységükre. Az NBH tapasztalata szerint a szélsőséges szervezetek egyre inkább összefonódnak a bűnözői körökkel, tagságuk több mint harmada már került összetűzésbe a törvénnyel.

Nőtt a kémelhárítás szerepe is

A miniszter a kémelhárításról szólva elmondta, hogy nőtt az ellenérdekelt titkosszolgálatok érdeklődése Magyarország iránt: elsősorban az EU- és NATO-tagsággal összefüggő információk megszerzésére törekednek, de érdekeltek különböző belpolitikai, gazdaságpolitikai vagy egyes konkrét társaságokat érintő információk megszerzésében is. A 2007-ben végrehajtott szervezeti átalakítás a kémelhárítás hatékonyságának növelését is szolgálta – jegyezte meg.

Szilvásy György felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezés után hatékonyabban dolgozik az NBH, és “az illetéktelen kiszivárogtatás a minimumra csökkent”, sem politikai párt, sem más szervezet irányába “nem mennek ki az információk”.

Egyre többen választják ezt a szakmát

Laborc Sándor, az NBH főigazgatója elmondta: egyre többen választják ezt a szakmát, mind több a jelentkezők között a nő, és 1999-hez képest a nyelvtudással rendelkezők aránya a duplájára nőtt.

2001-2007 között a hivatalból kimenő információk száma háromszorosára növekedett, míg a partnerszolgálatoktól érkezett információk, megkeresések megtízszereződtek, ami a bizalom jele – tette hozzá. A főigazgató beszámolt arról is, hogy 1999-hez képest az egy főre vetített úgynevezett “kitermelt információ” 76 százalékkal nőtt, ami szintén a szervezet belső hatékonyságának növekedését mutatja.

A főigazgató arra, hogy kinevezése ellen tiltakozva az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának munkájában nem vesznek részt az ellenzéki képviselők, kijelentette: az NBH köteles, kész és kívánja is, hogy a parlamenti ellenőrzés során a munkájáról be tudjon számolni a bizottság előtt, és ő személy szerint is készen áll arra, hogy számot adjon a munkáról, vezetői tevékenységéről.