A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz vezérkara négy lehetséges modellt vizsgál Budapest önkormányzati rendszerének átalakításával kapcsolatban.

Az első variáció azzal számol, hogy megmarad a 23 kerület, de bizonyos hatásköröket elvonnának a főváros javára. Hét, nyolc kerület lehetséges kialakítását veti fel a második forgatókönyv. Eszerint Budán három, Pesten pedig négy, öt kerület jöhetne létre, megőrizve az önkormányzati jogosítványokat.

A harmadik változat a Fidesz ’90-es években kidolgozott city-koncepcióját eleveníti fel. Ebben a modellben Budapest belső kerületei olvadnak össze. A negyedik javaslat szerint a 23 kerület megszűnne, s a városrészeket elöljárók képviselnék, a Fővárosi Közgyűlés tagjainak száma negyvenre csökkenne.

A koncepciót Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a párt debreceni polgármestere, Kósa Lajos segítségével készítette. Tarlós a Magyar Hírlapnak azt mondta: bármelyik változat mellett is döntenek a parlamenti pártok, a kétharmados többséget igénylő önkormányzati törvényt módosítani kell, illetve több feles törvény is a parlament elé kerülne.