A közigazgatás reformja elindult, de lassan halad, és csak részterületeken jelenik meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint – ismerteti a pénteki Népszabadság.

A közigazgatás reformja a rendszerváltozás óta része a közgondolkodásnak és a kormányok cselekvési programjának. Az elmúlt két évtizedben 54 kormányhatározat készült e tárgyban. Több területen is születtek részeredmények, ám ezek elszigeteltek maradtak – áll az ÁSZ legutóbbi, “A magyar központi közigazgatás modernizációjának ellenőrzéséről” szóló jelentésében.

A jelentés egyebek között megállapítja, hogy a minisztériumok létszáma nem változott lényegesen az elmúlt években, a központi közigazgatásban dolgozók száma viszont 18 százalékkal csökkent. Ez 320 milliárd forint megtakarítást eredményezett, de ez főként az önkormányzatokra korlátozódott. A költségvetésre azonban csak a szervezeti rendszer átalakítása gyakorolhatna hosszan tartó hatást.